Címke/svéd

Szerző: Mona

Az észak, amely egyszerre magával ragadó, ugyanakkor kegyetlen | Karin Smirnoff: Elmentem ​az öcsémhez (Jana Kippo sorozat 1.)

A skandináv irodalom különleges helyet foglal el a kedvelt olvasmányaim között, van valami megmagyarázhatatlan vonzódásom ehhez a lelassult, részletekbe menő, sokszor zord atmoszférához, amelyben ezek a regények íródnak. Karin Smirnoff nemrég megjelent regénye, az Elmentem az öcsémhez is ebben a szellemben íródott, sőt, ha lehet ezt mondani, lélektani drámaként a fagyos észak legsötétebb lélekbugyraiba nyerhetünk bepillantást, ráadásul egy trilógia nyitányaként ismerkedhetünk meg Jana Kippo-val, és az ő felforgatott, fájdalommal kikövezett, nem éppen egyszerű életével.

Jana hosszú évek után visszatér öccséhez, illetve a családi házukhoz, mely megannyi fájdalmas emléket és titkot rejt magában, és amelyeket jobb lett volna elfelejteni ahelyett, hogy az életüket felforgatva, újra felelevenítésre kerüljenek. Az emlékezés mezsgyéjén haladva, ahogy egyre több dolog kerül újra napvilágra, úgy bonyolódik Janáék élete is, a kérdés pedig már csak az lesz, létezhet-e kiút mindebből.

TOVÁBB →
Szerző: Mona

Vizuális extázis a szemnek, nyomasztó sci-fi a léleknek | Simon Stålenhag: Elektronikus állam és Mesék a Hurokból

Nem akartam úgy elmenni a 2020-as év mellett, hogy ne tegyek említést Simon Stålenhag munkásságáról, legalábbis azon részéről, amely hazánkba is eljutott és az év során megismerkedtem vele. Sokáig kerülgettem az első könyv beszerzését, mint a forró kását, mert féltem, hogy meglehetősen „készen kapom” majd az olvasottakat az illusztrációknak köszönhetően. De ennél nagyobbat nem is tévedhettem volna, hiszen ebben az esetben a képek nem arra szolgálnak, hogy megelevenítsék a leírtakat, sokkal inkább arra, hogy kiegészítsék a történetet és egy olyan pluszt kapjon így az egész, amelynek köszönhetően még jobban átélhető, magunkénak érezhetjük az olvasottakat, mintha mi is részesei lennénk.

Mire számíthatsz, ha Stålenhag könyveit a kezedbe veszed?

/Jelen sorokat az első két nálunk megjelent kötete alapján szedtem össze, ha netalántán a későbbiekben bármi változna (reméljük nem :))./

TOVÁBB →
Szerző: Mona

Az író, akinek műveit csak szeretni lehet | Fredrik Backman – Mi vagyunk a medvék (Björnstad sorozat 1.)

Svéd irodalom eddigi olvasmányaim során még nem hagyott cserben, bár még bőven van mibe belekóstolnom, műfajok tekintetében is, de amikkel könyvmoly pályafutásom alatt találkoztam, kivétel nélkül élvezetesek voltak. Az abszolút kiteljesedés és a svéd regények iránti igazi szeretet Fredrik Backman megismerésével érkezett el hozzám, amikor Az ember, akit Ovénak hívnak című művével teljesen levett a lábamról és belopta magát a szívembe (na meg nem utolsó sorban az első könyv volt, amely a könnyeimet is előcsalogatta). Azóta már több regényéhez is volt szerencsém, melyekben bebizonyította, hogy mennyire csupaszív író és milyen szeretetteljes karaktereket tud létrehozni. Nem volt hát kérdés, hogy legújabb könyvét, a Mi vagyunk a medvéket – mely ráadásul egy sorozat első kötete –  el fogom-e olvasni, sőt, elérte nálam azt is, hogy már nem is lényeges számomra a fülszöveg, mert tudom, hogy imádni fogom. Erről is csupán annyit tudtam a könyvborítónak köszönhetően, hogy a hokihoz kapcsolódik, ezért őszintén szólva egy kicsit tartottam tőle, hiszen nem nagyon rajnogok ezért a sportért (meg úgy semmilyen sportért, ha őszinte akarok lenni), de felülkerekedtem ezen félelmemet és belevetettem magam. Mintha hazaértem volna, nem is értem hogy hihettem, hogy a hoki miatt nem fogom szeretni.

Egy erdő közepén lévő kisváros, Björnstad hétköznapjaiba kalauzol bennünket ezúttal az író, ahol igazából nem virágzik semmi, az itt élő emberek minden reménye a hokiban összpontosul, mindenki csupán ehhez ért. Számukra ez nem csak egy játék, hanem maga az élet, úgyhogy aki nem játékosként, edzőként vagy klubtagként van jelen, szurkolóként támogatja a csapatot. A juniorok szezonjára koncentrál mindenki, hiszen esélyesek arra, hogy győzelmükkel visszaszerezzék a város dicsőségét, így elég nagy felelősség hárul rájuk. De vajon mennyire fontos a győzelem? Mit bír ki egy csapat, pontosabban annak tizenéves tagjai? Mi történik, ha egy bűntett árnyékolja be mindezt? Ezekre a kérdésekre kapunk választ, még pedig nem is akármilyen történet elbeszélése által.

Nagyon sokat szentel arra Mr. Backman, hogy a karaktereket bemutassa, a regény első 100 oldala szinte erről szól, sőt, még a felén túl is felbukkannak új szereplők. A junior csapathoz fűződően családokat ismerhetünk meg, nem is keveset, de annyira jól kiemeli a jellemüket, személyiségüket, hogy egyáltalán nem tűnik túl soknak, mindenkit elhelyez a történet szempontjából a maga kis helyén, ahonnan aztán fejlődnek, vagy épp csak a háttérből adnak pluszt a cselekményhez. Van itt minden, mi szem-szájnak ingere, többek között: TOVÁBB →

Szerző: Mona

Melyik szeretted mellé állj? | Tom Rob Smith – A tanya

Egyik este teljesen véletlenül került ez a könyv a látókörömbe, de ahogy elolvastam a fülszövegét, azonnal megvett magának: nem árul el sokat, de amit leír, teljes mértékben magával ragad és nem hagy nyugodni egészen addig, amíg kezedben nem tarthatod magát a regényt. Nem volt kérdés hát, melyik könyv fog megjelenni néhány társával a karácsonyfa alatt, de abban is biztos voltam, hogy Tom Rob Smith: A tanya lesz a sorban az első, amelynek nekifogok.

Daniel szülei, nyugdíjas életük kiélvezése gyanánt vásárolnak egy tanyát Svédország távoli, eldugott részén. A férfi legalábbis ebben a hitben él, de az ominózus telefonhívással egy csapásra minden megváltozik. Melyiküknek higyjen? Mi a fene folyik itt? Válaszokra van szüksége, melyeket anyja kezdi el megadni számára, aki se szó, se beszéd felkeresi őt és azt kéri, hallgassa végig a történetét, melyet a legelejétől fogva fog elé tárni, a magával hozott bizonyítékokkal egyetemben.

“Az anyád… Nincs jól, mondja neki az apja. Képzelődik – borzasztó, iszonyatos dolgokat…”

„Minden, amit az az ember mondott, hazugság. Nem vagyok őrült… Nem orvosra van szükségem. Hanem a rendőrségre…”

„Semmi sem igaz abból, amit állít…”

„Ha nem vagy hajlandó hinni nekem, akkor többé nem vagy a fiam…”

Több szempontból is zseniális ez a könyv. Egyrészt Daniel azt hiszi, minden megfelelően és boldogságban zajlik a szülei között, hiszen gyermekkorától fogva egy árva veszekedésnek, vagy erőteljesebb hangerőnek sem volt tanúja a családi fészekben, ők hárman tökéletes harmóniát alkottak, akiknek más rokonra nincs is szükségük (az más kérdés, hogy nem is volt). Most pedig idejön az édesanyja és olyanokat állít, ami mindezzel az idilli életükkel összeegyeztethetetlen. Ennek ellenére meglepő objektivitással képes befogadni az információkat, mely nem befolyásolja az olvasókat sem, önmagában nem terel egyik fél igaza felé sem, meghagyja nekünk ezt a szabadságot, hogy ítélkezzünk és válasszunk. TOVÁBB →

Szerző: Mona

Főszerepben az idősek

Nem is gondolná az ember, hogy idősek köré szőtt történetek mennyire jók is lehetnek és mennyi potenciált hordoznak magukban. Önmagában az, hogy valaki megöregszik és tapasztalatokra tesz szert – mely által bölcsebbé válik -, ugye nem éppen elégséges, ezért fogják őket és kizökkentve a hétköznapi, megtanult, sokszor berögzült életükből egy új, szoktalan helyzetbe és/vagy környezetbe helyezik őket. Mindehhez járul még némi humorral megfűszerezés és bamm, a végeredmény zseniális lesz! Ennek első ékes bizonyítéka nálam Jonas Jonasson: A százéves ember, aki kimászott az ablakon és eltűnt című regénye volt, melyben pontosan ezek az elemek segédkeztek abban, hogy a szívemhez közel kerüljön főszereplője, továbbá maga az egész alkotás és arra ösztönözzön, hogy újabb hasonló kaliberű főhőst szerepeltető könyveket vegyek a kezembe.

Nemrég két olyan regényt is sikerült elolvasnom, melyek ugyancsak idős emberek és az ő életük köré szövődik és azt kell, hogy mondjam sikerült a krémbe belenyúlnom, hiszen mindegyik páratlan a maga nemében.

Fredrik Backman: Az ember, akit Ovénak hívnak

Ove 59 éves és mindenről megvan a határozott véleménye. Példának okáért a Saab számára az autók autója és bizalmatlan minden olyan emberrel szemben, akik Volvót vagy más külföldi márkájú járművet vezetnek. Napjainak megvannak a fix pontjai, melyektől sosem tér el: legyen az a lakótelep tisztántartása, vagy a tiltó tábla ellenére ott parkoló autók rendszámának felírása, ezeket ráadásul kötelességének érzi, hogy elvégezze, ha már embertársai nem teszik meg. Lételeme a munka és nem érti mások hogy nem érthetnek olyan egyszerű dolgokhoz, mint egy radiátor légtelenítése, tolatás vagy egyéb ház körüli munka. Ám most, hogy állás nélkül maradt és a szomszédai is folyamatosan keresik apró-cseprő ügyekkel, mellyel keresztbe tesznek fontos célkitűzésének, úgy érzi, minden összeesküdött ellene. De az, hogy miképp jutott el idáig és hogy próbál túlélni morgolódások közepette és elvégezni feladatát, azt az olvasónak magának kell felfedeznie.

Rachel Joyce: Harold Fry valószínűtlen utazása (Harold Fry sorozat 1.)

Harold Fry nyugdíjba vonulása után éli szürke, hétköznapi életét feleségével, míg egyik napon kap egy levelet régi munkatársnőjétől, Queenie Hennessy-től, akit 20 éve látott utoljára és most halálos betegsége utolsó fázisáról tudósít, továbbá búcsút vesz a férfitől. Harold megírja válaszát, majd elindul vele a sarkon lévő postaládához, de aztán úgy dönt, tesz inkább egy hosszabb sétát és máshol dobja be. A távirat végül csak nem akaródzik kikerülni a kezéből és hirtelen felindulásból nekivág gyalogszerrel eljuttatni sorait a címzetthez. Igen ám, de nem holmi szomszédságig történő sétálás veszi kezdetét, hanem egy 900 kilométer hosszú kalandtúra, mivel meggyőződése szerint amíg útja tart, addig Queenie is életben fog maradni. Vitorláscipőjében és vékony kabátjában indul neki a távolság legyűrésének, melynek során különleges emberekkel találkozik össze és emlékeinek felidézése által életéről is számot vesz. Na de az, hogy sikerrel jár-e a küldetése, csak az fedezheti fel, aki végigolvassa a regényt.

 

Screen Shot 2015-12-29 at 16.43.30 copy

TOVÁBB →

Szerző: Mona

Fredrik Backman – A nagymamám azt üzeni, bocs

anagymamamaztuzenibocsA svéd irodalommal való első találkozásom nagyon pozitív benyomást keltett, de persze nyilván nem lehet egy könyv alapján eldönteni, hogy akkor innentől ez lesz az egyik kedvenc nemzetem, ha olvasnivalóról van szó, ezért igyekszem azóta is svéd könyvekkel gyarapítani a könyvtáramat, hátha valamelyikben találok valami kivetnivalót, amellyel elveszik a varázs – eddig sikertelenül. :) Most épp Fredrick Backman került a kezeim közé, aki első könyvével – Az ember, akit Ovénak hívnak – teljes mértékben levett a lábamról, na de az egy másik történet, melyről később lesz szó. Az első élményből felocsúdva nem volt kérdés, hogy amint adódik lehetőségem, másik magyarul megjelent művét is elolvasom. Így került sorra A nagymamám azt üzeni, bocs, melyről azt hittem követi előző könyve sémáját és az idősekre koncentrál, hát részben tévedtem, hiszen ennél sokkal árnyaltabb történetet kaptam tőle, szerencsére.

Elsa még csak hétéves múlt, de korát meghazudtoló intelligenciával rendelkezik az internetnek köszönhetően, hiszen minden új dolognak, amit hall vagy lát utánanéz a Google-n. Ezért ő más, mint a többi korabeli gyermek, melyért meg is kapja a magáét minden alkalommal az iskolában csúfolások, megkergetések és egyéb barbárságok által. De ott van neki az egyetlen barátja, nagymama, aki a rossz élmények elfeledtetése végett minden hülyeségbe belemegy, amit csak el lehet képzelni, sokan őrültnek is hiszik emiatt, de Elsa pont így szereti. Ketten együtt felépítenek egy titkos mesebirodalmat, a Miamas nevezetű Félálomországot, melybe nagymama szekrényébe bújva jutnak el és fedezik fel a benne található különleges királyságokat, nagymama navigálásával. Egyik este viszont a nagymama Félálomországban marad és nem kel fel többé, így Elsára nagy feladat vár: egy kincsvadászat keretén belül kell a nagymama által írt leveleket kézbesítenie a célszemélyek számára, melynek véghetviteléhez lovagias bátorságára is szüksége lesz. TOVÁBB →