Címke/sci-fi

Szerző: Mona

Kellemesen szórakoztató | Edward Ashton: Mickey7 (Mickey7 sorozat 1.)

★★★★★

Ha körvonalazni szeretném, mit jelent egy jó szórakoztató sci-fi, biztos, hogy a Mickey7-t is felhoznám példaként.

A klónozás témakörére épült történetben tanúi lehetünk annak, hogyan próbál terraformálni az emberiség egy zord helyen, őshonos állatokkal körülvéve, egyre nehezebb körülmények közepette. A veszélyes, vagy biztos halállal járó küldetéseket Mickey7 végzi, aki munkaköre szerint eldobható, vagyis halála után ő az egyetlen, aki új testben, az emlékeit visszakapva folytathatja küldetését. A számításba viszont hiba csúszik, főhősünket halottnak hiszik, és mire visszatér a bázisra, klónja már átvette a helyét, a kettőződés pedig egy olyan helyen, ahol egyre kevesebb az ellátmány, nos, finoman szólva nem megengedhető, így főhősünknek rejtve kell maradnia, ami megannyi bonyodalmat sző.

A szarkasztikus humorral fűszerezett jelenetek adják a regény sava-borsát, amelyekkel főhősünk a lehetetlennek látszó helyzetekből menti ki magát, hogy aztán tovább folytassa a fordulatokkal tűzdelt cselekményt. Nincsenek komoly és bonyolult tudományos fejtegetések, ugyanakkor a műfajt kedvelőkről sem feledkezik meg, nem koncentrálódik kizárólag csak az adott kolónia köré, kitekintést nyerhetünk korábbi kolóniákra, egyfajta érdekes történelmi leckékként, ki hogyan bukott el az idők folyamán. Ráadásul még belekóstol a halhatatlanság filozófiai kérdéskörébe, illetve az emberiség más fajokhoz való viszonyulását is fejtegeti, árnyalva a könnyed hangvételt, ám semmiféleképpen sem beárnyékolva velük az eseményeket. Nekem leginkább ezek a kicsit mélyebb tartalmak tették igazán élvezetessé a regényt, amelyek láthatólag semmit sem adtak hozzá a történethez, igazából viszont ezektől vált különlegessé az egész.

Stílusa leginkább Scalzit idézi, a legutóbbi regénye után olvasva még jobban érzékelhető ez a hasonlóság, mindketten okosan próbálnak szórakoztatni, nem elbagatellizálva a szereplőket, vagy magát a sci-fi alapokat.

Bár a könyv önmagában is megállja a helyét, jövőre érkezik a folytatás magyarul is, kíváncsi leszek, méltó tud-e lenni hozzá, tudja-e magasabb szintre emelni a történetet, vagy csupán elidőzik még egy kicsit ebben a kialakult helyzetben, mondhatni a bevált recepten.

Szerző: Mona

Nem jó, de nem is tragikus | Philip K. Dick: A ganümédeszi hatalomátvétel

Harmadik világháború utáni légkör, emberek elnyomása furcsa lények által, valamint az ellenállás megjelenése, aki felveszi a harcot az elnyomókkal szemben. Mondhatni A ganümédeszi hatalomátvétellel PKD hozza a szokásos, egyén és hatalom egymással való szembeállítása receptjét, na meg az elrugaszkodott, tudatmódosító szerek által vizionált cselekményt, ám itt van egy szerzőtárs, bizonyos Ray Nelson, aki egyfajta fékező funkcióként, kicsit finomított az események fonalán, hogy a sci-fi kedvelő olvasók számára befogadhatóbb példány legyen a Philip K. Dick repertoárban. 

★★★☆☆

Talán ennek köszönhető, hogy egy kicsit könnyedebb, egy kicsit humorosabb a többi kisregényéhez képest, de azért egy elborult, LSD ihlette csatajelenetet csak sikerült belecsempészni, ahol egy pszichológiai fegyver által az ellenfélnek a másik fél látomásai elevenednek meg, így zajlik egy valkűrökkel, unikornisokkal, vámpírokkal, farkasemberrel, háztartási gépekkel vívott, meglehetősen furcsa harc.

A hozzáértők biztosan megtalálják benne a különféle kinyilatkoztatásokat és magvas gondolatokat, számomra egy érdekes elemekkel tarkított, ám közepesen elmesélt történet, ami – egy ideillő idézettel élve -, nem jó, de nem is tragikus

Szerző: Mona

Elkerülni az elkerülhetetlent | Markovics Botond: Felfalt kozmosz

★★★★★

A Felfalt kozmosz volt az első regényem Botondtól, így nem tudtam mire számíthatok, de azt hiszem már az első néhány fejezet után biztos voltam benne, bármi is vár rám, valami különlegesben lesz részem.

Nem tévedtem, a világvége köré szőtt családregény, egy elképzelt, átalakult társadalmi forgatókönyvvel, na meg elképesztően izgalmas sci-fi ötleteivel teljes mértékben lenyűgözött.

Roppant érdekes volt követni az Univerzum pusztulását, miközben az életkor vonatozásában már nincsenek feltétlen megszámlálva és behatárolva az emberek napjai, és elérhető a technológia, mellyel, ha nem is örökké, de meghatározhatatlan ideig lehet leélni egy életet. Karaktereink esetében is úgy éreztem, nem csupán életük egy-egy szeletét kíséri végig a cselekmény, hanem az apokalipszis lassú, de határozott közeledtével ellentétben, szinte örökkévaló létezésük, és amíg a vég el nem érkezik, mellettünk, olvasók mellett maradnak, egyfajta nyugalmat kölcsönözve ennek a nyugtalanító helyzetnek.

Főhőseink, Emily Schroeder és két testvére, akár kis homokszemek a hatalmas tengerben, mégis a maguk módján különleges sarokpontjai az eseményeknek, így jellemük fejlődésének, alakulásának tökéletessége elengedhetetlen volt a regény szempontjából, amit sikerült is véleményem szerint megugrani az írónak. Problémák, nehéz döntések és áldozatok keresztezik útjukat, cselekedeteikkel pedig igazi, lélegző, hús-vér emberekké válnak a lapok között.

Mindemellett komplex társadalmi helyzetet ismerhetünk meg, a fejezetek előtt felsorakoztatott hírek, cikkek, gondolatok még  valóságosabbá teszik ezt az elképzelt világot, illetve annak működését, a hatalom világvégéhez való viszonyulását, az egyes táborok válaszát a kialakult jelenségre, indítékait és okait.

“Miért is gondolta, hogy a túlélés végül felülírja a hatalmi ellentéteket?”

Sokoldalú, remekül kitalált, kozmológiai szempontból is igazi csemege, sokszor nem túlzok, ámulattal olvastam, milyen megoldásokkal állt elő, főként a Szupraverzumot, illetve annak jövőszellemeit illetően, melynek jelenetei sokáig velem fognak maradni még, annyi bizonyos.

– “Mondd csak, szerinted van értelmes élet a Földön túl? 
– Úgy hiszem, kell lennie. 
– De nem tudod biztosan. És vajon hol leszünk száz év múlva? 
– Nem tudom – vallotta be Melnyikov. 
– Ahogy én sem. És azt tudod-e, mikor lesz a halálod napja? 
– Ezt sem tudom. 
– Pontosan – felelte Asha Weng. – Számtalan kérdést tehetnék fel, amelyekre egyikünk sem tudja a választ. És amíg egyetlen „nem tudom” is létezik, én addig szeretnék élni. Mert az élet maga a tudni vágyás.“

Jöhet a többi!

Szerző: Mona

Alternatív Budapest, te csodás! | Kondor Vilmos: Második ​Magyar Köztársaság (Második Magyar Köztársaság sorozat 1.)

Elég ritkán fordulok a magyar irodalom felé, akkor is leginkább a fantasztikum, ami érdekel és néhány „bejáratott” szerző tollából szívesen is veszem a kezembe. Az olvasmányaim döntő többsége fikció, ezen belül is egy-egy képzeletbeli, a valóságtól teljesen elrugaszkodott világhoz húzok inkább, hiszen – ahogy szokták mondani -, kényelmesebb és elviselhetőbb, mint a valóság. A magyar irodalmat illetően ez fokozottan igaz, úgy vélem (főként manapság), épp elég balsors jut nekünk ahhoz, hogy még könyv formájában is kedvem legyen beleásni magam. Pont emiatt figyeltem fel Kondor Vilmos munkásságára, illetve a Második Magyar Köztársaság címre keresztelt sorozatára, hiszen az alternatív Budapest víziójáról úgy gondoltam, kellőképpen sci-fi tulajdonsággal bír ahhoz, hogy megérje próbára tenni.

Már a kiindulópont érezteti egy másik Magyarország ígéretét: a Beatles első magyarországi koncertje közeledik, ám ez a várva-várt esemény sajnos nem tud bekövetkezni, ugyanis az előkészületek közben az egyik technikust holtan találják a helyszínen. Nincs gyilkos fegyver, nincs szemtanú, sem gyanúsított, így főszereplőnknek, Nemes Albert nyomozónak nem lesz egyszerű dolga az ügy végére járni, miközben a Budapesti Rendőrkapitányság vezetője, Kádár János folyamatosan eredményeket és megoldást vár. A szálak egyre alvilágibb helyekre vezetnek, az emberi gonoszság egyre sötétebb titkai közé.

TOVÁBB →
Szerző: Mona

Ember és gépnép kapcsolatáról | T. J. Klune: A bábuk élete

Egyszer volt, hol nem volt, élt egyszer egy ősöreg és csendes erdő mélyén egy Giovanni nevet viselő robot. A világából az emberek már rég eltűntek, feltalálóként igyekezett fákra épült, különleges házát otthonossá, eszközeit minél szélesebb körűvé tenni, ám a magányt nehezen tűrte. Egészen addig, amíg egy embergyermek hozzá nem került, valamint társul szegődött melléjük még két másik robot is: egy nővérrobot, illetve egy robotporszívó, akik megtöltötték élettel és humorral a mindennapjaikat, furcsa szokásaikkal. Így éltek ők, egy furcsa, de annál több szeretettel teli családként.

Biztonságot nyújtó, idilli közegüket megbolygatja, amikor Victor, a család emberi tagja egy ismeretlen robotra bukkan, megjavítva pedig kiderül (bár a HAB névre keresztelt robotnak nincsenek emlékei), a múltban Giovanni és ő ismerte egymást. A bonyodalmak innentől veszik igazán kezdetüket, a múlt sötét árnyainak hitt robotok lecsapnak rájuk és elragadják Giót, főhőseinknek pedig nem lesz más választása: fel kell kerekedniük a gépek uralta városba, hogy megmentsék társukat az újraprogramozástól, vagy ami még rosszabb, a megsemmisítéstől.

TOVÁBB →
Szerző: Mona

Megtorpanva bár, de törve nem | Dan Simmons: Hyperion bukása (Hyperioni énekek sorozat 2.)

A Hyperion iránti lelkesedésem hevében azonnal nekiálltam a második résznek, a Hyperion bukásának. A sorozat igényli is a folytonosságot, hiszen ott veszi fel a történet fonalát, ahol az első abbamaradt, viszont már nem merül bele a karakterek jellemébe, hátterébe, ilyen szempontból inkább cselekményorientált, az első részhez képest. Háború, politika és vallás vegyül a zarándokok sorsának alakulásába, egy grandiózus űropera keretein belül, melyet körbefon a technológia.

★★★★☆

Na ez már keményebb dió volt az első kötethez képest, a kezdeti lendületem és lelkesedésem lassan, de fokozatosan apadt. Maga a világ továbbra is lenyűgöző, érdekeltek a történések, a beemelt szálak, viszont annyira zsúfolt és sokrétű volt, hogy akarva-akaratlanul is úgy éreztem, amikor mellette más könyvhöz nyúltam, mintha a felszínre jöttem volna levegőt venni.

A titokzatosság és a feszültségkeltés változatlanul lendületet, löketet ad a haladáshoz, ám egymásra rakódva, halmozva egy idő után úgy éreztem, mindezek éppen a visszájára fordítják az egészet, és csak tolom magam előtt ezt a fene nagy kinyilatkoztatásokkal, filozofálgatásokkal tűzdelt, sejtelmekkel teli, Időkriptákkal beharangozott, Shrike által fenyegetett, Maggal összeköttetett, Hálóval körbeszőtt „valamit”, amivel kapcsolatban hatalmas bizonytalanság uralkodott bennem, megtudom-e valaha, mi is az valójában. Szó, mi szó, többségében helyre kerültek a miértek és a hogyanok ezen a rögös, végeláthatatlan úton, ugyanakkor maradt még pár rágatlan csont is, a következő részekre.

A harmadik és negyedik könyv is érkezik majd jövőre újraszerkesztett kiadásban, így bőven lesz idő rápihenni erre a grandiózus sorozatra, itt most úgy érzem a bőséges 1226 oldalnyi klasszikus tudományos fantasztikum után rám is fér.