Téged is megérint | Guillermo del Toro, Daniel Kraus – A víz érintése

Úgy vélem kijelenthető, hogy örökös lemaradásban vagyok az új könyvmegjelenéseket illetően. Bár már sokkal naprakészebbnek mondhatom magam, hiszen az elmúlt években inkább a különféle bepótolandó olvasmányok körül forgott elsősorban a világ számomra, azért még most sem mondható, hogy minden, érdeklődésemet felkeltő regényt azonnal beszereznék. Mindenesetre sikerült megtalálnom egy – szerintem – egészséges balanszot, mellyel szépen tudom menedzselni, hogy az újdonságok közepette a nem annyira friss regényeket is bevegyem a figyelmem vonzáskörzetébe. Idejét sem tudom éppen ezért, mikor volt utoljára az, hogy előrendeljek egy könyvet, majd a megjelenése után néhány nappal már a kezemben tartva megkezdjem a magam kis olvasási rituáléját. Guillermo del Toro, Daniel Kraus: A víz érintése című regénynek sikerült ezt a reményteli várakozást, majd beszerezve a megelégedett, ugyanakkor izgatottságot okozó állapotot elérnie, így igyekeztem minden egyes percet kiélvezni a lapozásában ahelyett, hogy gyorsan befaltam volna az egészet. És mennyire jól esett!

Sokan leginkább a filmes változatnak köszönhetően ismerkedtek meg ezzel a történettel, mely azóta már jópár Oscar-díjat bezsebelt – szám szerint négyet -, én személy szerint örülök, hogy most először papíron olvashattam el, igaz, ha tehetném már ma beülnék rá a moziban, de a csöppségem miatt a megnézése még egy kicsit várat magára. :) TOVÁBB →

Szentséges szögesdrót! | Chris Howard – Gyökértelen

Az évek során, a különféle műfajú regények olvasásának hatására folyamatosan formálódik bennem, mely műfajok azok, melyeknek képviselőit előnyben részesítem, illetve melyek azok, amelyek egyre inkább háttérbe szorulnak. Azt hiszem kijelenthető: eleinte sokkal jobban el tudtam merülni a valóságtól elrugaszkodott történetekben, mint mostanság, főként, ha azon belül még a young adult vonalat képviselik. Persze hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem is veszem már a kezeim közé őket, de valahogy mindig be kell látnom: ebből kezdek kinőni. Egy ilyen próbálkozás egyik ékes példánya volt Chris Howard: Gyökértelen regénye is, mely egy posztapokalitikus young adult műként (de szép megnevezés!) igyekezett belopnia magát a szívembe.

A történetről: Nincsenek állatok, csak a sáskák, melyek már az embereket is szívesen elrágcsálják, nincsenek fák, növények közül csupán gépmódosított kukoriát termesztenek, melyből a csekély lakosság él. Az egész környezet egy kihalt, kopár, poros, sivatagos közeggé vált, ahol főszereplőnk, a 17 éves Banyan fémhulladékból fákat készít, így lopva vissza egy kis darabot az egykori környezetből. Őmaga még sosem látott igazi fát, a mesterséget apjától sajátította el, aki sajnos nyomtalanul eltűnik mellőle. Új kliensénél azonban kezdetét veszi viszonylag nyugodtnak mondható életének felborulása, amikor megismerkedik egy rejtélyes nővel, aki különös tetoválást visel a testén – egy térképet, ami az utolsó élő fákhoz vezet. Innentől pedig nincs megállás, izgalmasabbnál izgalmasabb, ám még inkább veszélyesebb kalandokba keveredik. TOVÁBB →

Röviden, tömören | Josh Malerman – Ház a tó mélyén

Josh Malerman anno megmutatta nekem, hogy könyvben is lehet hátborzongató horrort alkotni, még ha nem is ér fel teljesen filmbeli társaihoz, azért elég szépen hozta a félelmetes közeget (bár meg kell hagyni, manapság már a vásznon sem igaziak a rémtörténetek, sőt!). Nagy volt hát az elvárásom új regénye, a Ház a tó mélyén kapcsán is, de sikeresen vette az akadályt és megugrotta elvárásom lécét.

A története nem egy bonyolult kiindulási alap: két tizenhét éves fiatal első randevúja helyszínéül településük ikertavait választják, melyeken kenuval szeretnének végigmenni, de rátalálnak egy harmadik tóra is, mely sokkal izgalmasabbnak és titokzatosabbnak tűnik társainál, ráadásul háborítatlan környezetben fellelhető. Nem tévednek: az elhagyatott területen egy víz alatti, hatalmas emeletes házra bukkannak, mely a csodával határos módon, a vízben lét ellenére épségben áll a mélyben. Innentől kezdve annyira megbabonázza őket, hogy egyre több időt töltenek a felfedezésével, nem törődve a miértekkel és a hogyanokkal.

Az első, ami szimpatikus volt, hogy lényegretörő: nem foglalkozik a sallangokkal, mint pl. a karakterekben való elmélyüléssel (a kis oldalszámnak köszönhetően nem is engedhetett teret nekik), hanem hipp-hopp elérkezünk a lényegi részhez, magához a házhoz. Innentől kezdve pedig még az sem lesz fontos, hogy nappal van, hiszen a világosság nem jut el a ház falain belülre, tehát tökéletes táptalajt alkot a borzongáshoz. Minden egyes merülés érdekfeszítő és izgalmas, sosem tudhatjuk, mikor mire fognak rálelni, mi rejtőzik a szobákban és mivel/kivel fognak szembetalálkozni.

Amitől ismét sikerült a kegyeimbe férkőznie, az az a taktika, amit már az előző regényében is szerettem: nincs konkétum. Tele van kételyekkel, mely utat enged a bizonytalanságnak, amelytől meginog a nyugalmunk és elkezd szárnyalni a fantáziánk. Ahogy egyre mélyebbre és egyre furcsább helyiségekbe érnek, a mintha kapja a legnagyobb szerepet: mintha lenne ott valami, mintha történt volna valami, mintha megmozdult volna, mintha a látótérben felsejlett volna valami és ez adja a feszültséget és a félelmet, nálam legalábbis nagyon bevált. A legnagyobb para pedig akkor kezdődik, amikor ez átvált valóságba és valami tényleg történik.

Ráadásul ezúttal egy kicsit elvontabb vizekre evezve az egész víz alatti ház és közegének leírásakor párhuzam fedezhető fel a ház és az első szerelem vonatkozásában. Ahogy ezek a fiatalok viszonyulnak a házhoz és ahogy folynak az események, ugyanúgy zajlik minden a való életben a szerelem terén is, figyeljétek meg. Számomra külön öröm volt, hogy meglépte az író ezt a szintet is és nem maradt meg csupán az ijesztegetés szintjén és ebből a szemszögből nézve, a végkifejlet is tökéletesen elfogadható, mert passzol a háttérhez.

Röviden, tömören ennyi, az kétségtelen, hogy erre az íróra még érdemes lesz figyelni.

Josh Malerman - Ház a tó mélyén

Kiadó: Fumax Kiadó
Kiadás éve: 2017
Eredeti cím: A House at the Bottom of a Lake
Eredeti megjelenés éve: 2016
Oldalak száma: 160

Charlie N. Holmberg – A ​papírmágus (A papírmágus trilógia 1.)

covers_435879Mi lett volna, ha… Ez az a gondolat, mely Charlie N. Holmberg – A papírmágus című, a sorozat első köteteként megjelent könyvnél újra és újra megfogalmazódott bennem. A papírmágia eleve olyan témakörnek tűnt, melyben nagyon sok a potenciál még akkor is, ha young adult regényről beszélünk, bár a maga 232 oldalával hamar világossá vált, hogy nem egy Harry Potter szint lesz az elvárt részemről.

Minden nagyon impozánsan indul ebben a regényben. Első benyomásként már maga a borító is gyönyörű szép lett, a főszereplő végzős diáklány, Ceony Twill, valamint a kicsivel később felbukkanó tanító, Emery Thane is nagyon szimpatikus és jól felvezetett volt karakteri szempontból. A lány évfolyamelsőként végzett a varázslóképző iskolában és a minden bizonnyal tekintélyesnek mondható fémmágiára szeretett volna „szakosodni”, de végül a papír jutott neki, mint anyag, amivel varázsolhat. Thane mágushoz kerül, akinek különös személyisége ellenére sikerül rávilágítania a lány számára, hogy a papírmágia nem csak hasztalan varázslás, hanem igenis összetett és nem csupán csodálatos, de egyben komoly dolgok vihetőek végbe vele.

Mi lett volna, ha varázslatosabb lett volna

Az elején úgy éreztem, inkább egy gyorstalpalót kapunk abból a közegből, amiből kiragadta az író a szereplőket és a sorsuk alakulását. Mivel végzős diákról van szó, igazából nem is érdemes már magát az oktatási rendszert jellemezni és jobban kibontani, gondolom ezért is esett a választás erre az időszakra, pedig a különféle anyagok mágiája pont nem olyan, amit normál regény esetében hamar le lehet tudni, hogy aztán ugorhassunk a lényegre. Főként, hogy néhány anyag esetében csak egy-egy mondat erejéig utal rá, hogy létezik olyan is.

Még ha kezdetben a gyors felvázolással és a mágus házának bemutatásával megteremti a hangulatot ehhez a varázslatos világhoz (pláne, hogy az 1900-as években játszódik, mekkora potenciál!), számomra a későbbiek folyamán egyre inkább tűnik el ez a varázslatos feeling, mivel abszolút a cselekményekre és a mozgalmasságra fókuszál, pedig varázslás is akad bőven. A világfelépítéssel, illetve magával a korszakkal többet illett volna foglalkozni, növelve a leírásos részeket. TOVÁBB →

Kate Bennett – Megkarcolt élet

megkarcolteletEgy pszicho-thriller megborzongat, beférkőzik a gondolataid mögé és nem hagy nyugodni éjszakánként, vagy akár nappal sem, amikor épp nem olvasod a könyvet. Egy pszicho-thriller középpontjában legtöbbször egy pszichopatát találunk, még ha kezdetben nem is sejtjük és jól titkolják előttünk, mi is valójában. Egy pszicho-thriller szeret az orrunknál fogva vezetni és a legvégsőkig fokozni a hangulatot és az izgalmat, hogy aztán egyetlen mondat segítségével megsemmisítő erővel rombolja le mindazt a képet, amelyet alkottál magadban a cselekményt illetően. Egy pszicho-thriller nem csöpög, nem bugyuta, nem kiszámítható és határozottan nem bagatellizálja el a történetet. Sajnos Kate Bennett első regényéről, a Megkarcolt életről mindez nem mondható el.

Scarlett Anderson sikeres írónő, akinek azon túl, hogy a könyveit viszik, mint a cukrot, még paparazzik hada is ostromolja, na meg producerek és színészek kopogtatnak az ajtaján, hogy a megfilmesített regényeinek sikertortájából ők is kaphassanak egy szeletet. Scarlett élete azonban nem volt mindig ennyire fenékig tejfel, hiszen évekkel korábban, mikor még Rosie Adams volt a becsületes neve, férje napi rendszerességgel bántalmazta, félelemben tartotta és elmarta minden rokona és ismerőse mellől. A férfi tökéletesen megszőtt tervének hála Rosie magatehetetlenül, kiszolgáltatottan, szinte rabszolgaként élte mellette hétköznapjait, elzárva a külvilágtól, míg egyik nap – meg ne kérdezzétek, hogyan és miért kellett ezzel ennyit várnia – a csodával határos módon megmenekült szomszédja, Mary segítségének köszönhetően. Ő azóta is elválaszthatatlan barátnőként támogatja szegényt Rosie-t, aki terápiákkal és névváltoztatással a háta mögött, immár a reflektorfényben éli mindennapjait és próbál túlélni, hiszen ezek a borzalmak nem múltak el nyomtalanul az életéből, éjszakánként rémálmok formájában és a társas kapcsolatainak hiányában is megmutatkozik pánikbetegsége.

TOVÁBB →

Anthony Capella – A kávék költője

kavekkoltojeViszonylag sokáig megvoltam kávé nélkül, mindössze 4-5 éve alkotja a reggeleim szerves részét, nagyritkán megspékelve a délutánjaimat is. Valahogy mindig is a tea pártján álltam, egyrészt – nemes egyszerűséggel – sokkal szélesebb és számomra szimpatikusabb ízskálával rendelkezik, másrészt pedig nagyobb jelentőséget és szeánszot tulajdonítok egy-egy forró tea elfogyasztásának, mint egy kávénak. Talán abból adódóan is, hogy a minél előbbi magamhoztéréshez  igyekszem gyorsan túllenni a kávén, így nagyon kiélvezni sincs időm az ízeket. Már többször megkaptam, hogy úgy iszom, mintha feles lenne, fura szokás, tudom, de eléggé berögzült. :) Mindezek ellenére nehogy azt higyjétek, hogy nem szeretem magának a kávénak az ízét, csokoládéval való párosítása példának okáért az egyik kedvencem. Anthony Capella A kávék költője című regényének tulajdonképpen azért is álltam neki a gyönyörű borítón és az érdekesnek tűnő alaptörténeten túl, hogy kicsit közelebb kerüljek ehhez a nedűhöz, de természetesen és nem utolsó sorban azért jó sztorit is vártam körítés gyanánt.

Londonban, az 1800-as évek vége felé járunk, Robert Vallis bőrébe bújva, akiről már az elején kikötik: nem biztos, hogy kedvelni fogjuk, de ő lesz útitársunk kalandjainak bemutatása során, melynek létfontosságú, a cselekményt beindító eseménye stílusosan egy kávézóban történik. Samuel Pinker, a londoni kávénagykereskedő megkörnyékezi pénztelen, költőlelkű főhősünket egy ajánlattal, melynél hasznosíthatja beállítottságát és még munkát is kaphat, mindössze a kávék vonatkozásában kell játszania a szavakkal. Először nincs tisztában azzal, mit is vállal el, de első napján fény derül az igazságra: a kereskedő lányával, Emily-vel közösen fogják megalkotni a kávék kategórizálásának nagykönyvét, illatmintákkal bővítve. Ekkor még nem is sejti, mennyi kaland és kihívás vár rá, melyben természetesen a szerelemnek is jut hely bőven. TOVÁBB →