Címke/novella

Szerző: Mona

Szürreális, fantasztikus szösszenetek időről és könyvekről | Zoran Živković: Az ​idő ajándékai

Ennek a vékonyka kis könyvecskének legelőször is a borítója volt az, amivel teljes mértékben megfogott magának. Szerintem egyáltalán nem túlzás azt állítani, hogy a Metropolis Mediánál egyre jobbak és kreatívabbak a borítók, legyen az sci-fi, szépirodalom, vagy akár olyan mágikus realizmussal átszőtt, szürreális, nehezen behatárolható posztmodern kötet, mint a szerb Zoran Živković jelen bejegyzésben tárgyalt műve, Az idő ajándékai.

A novellafüzér témakörei, az időutazás és a könyvek olyan telitalálat szerintem, amelyben egy valóságtól elrugaszkodni tudó, nyitott ember, illetve a könyveket szerető olvasó mindenképpen megtalálja az utat egyik-másik, vagy akár minden egyes történethez. Mielőtt elkezdtem olvasni, volt bennem egy halvány bizonytalanság, mi van, ha hiába ezek az általam oly kedvelt elemek, mégsem tudom majd maradéktalanul élvezni fennköltsége, túlságosan filozofikus, esetleg elvont mivolta miatt, de ez a kósza érzés már az első novella után maradéktalanul ködbe veszett, és maradt a színtiszta élvezete ezeknek a különleges szösszeneteknek.

TOVÁBB →
Szerző: Mona

Neil Gaiman: Északi ​mitológia

Azt már talán tudjátok rólam, hogy a megannyi tudományos fantasztikum olvasása közepette az északi mitológia, illetve maga az északi féltekéhez köthető regények (legyen az fantasy, vagy szépirodalom) is nagy kedvenceim.


Az egyik tavalyi könyves fogadalmam részeként az északi féltekéről származó, vagy ott játszódó történeteket olvastam, melynek utolsó, évet lezáró darabja lett az Északi mitológia. A cím nem is lehetne ennél beszédesebb, a különféle skandináv mítoszok szereplői és eseményei köré fonódnak az egyes novellák.

★★★★☆

Régen nyúltam már Gaiman munkássága felé, az Északi mitológia olvasása közben nem is éreztem rajta igazán, hogy az író tollából származik, nem az a fajta varázslatos világba való belépés hangulata kapott el, ami eddigi kötetei nyomán magával ragadott már az első soroktól kezdve, inkább amolyan érdekes (eredet)történeteket, meséket kaptam olyan szereplőkről, akiket elkezdtem megismerni.

Éppen ezért nem is tudnék kiemelni sem 1-1 novellát, az egész az elejétől a végéig kerek egész, nem érdemes darabjaira szedni, boncolgatni, egyben jó szemlélni. Amit pedig ez alapján mondhatok, az az, hogy ha érdekel ez a világ, érdeklődéssel fogod végigkísérni a kalandokat, mert biztos tud valami újat mutatni számodra, legyen az a kezdetek kezdetére vonatkozóan, vagy éppen egy-egy isten kalandját illetően.

Szerző: Mona

Nem éppen egy szunnyadó álomból felébredés | The ​Black Aether: Ébredés

Amióta belekóstoltam a weird fiction műfajába, azóta áhítozom valami igazán ütős, bőr alá kúszó, gondolkodni is alig hagyó rettenetre, vagy különlegességre, ám a könyvpiac ezen szegmense igencsak keskeny, nem minden fán teremhet például egy-egy Veres Attila (hazai vizeken maradva), ezért is örültem az Ébredésnek. A hangulatosra sikerült borító nagy potenciált hordozott magában (szerintem az idei Agave kínálatban a legkreatívabb), de a fene se gondolta volna, hogy már az elején repedés keletkezik a lelkesedésemen a felvezetéssel, melyben hangsúlyozásra kerül, hogy azt azért tartsam szemmel, ez mégiscsak egy amatőr kiadvány, kéretik helyén kezelni.

★★★☆☆

Nos, kedves szerkesztő, semmi problémám a feltörekvő tehetségekkel, de egy ilyen bevezető után  csalódtam a hozzáállást illetően. Izgatottságot, kíváncsiságot vártam az előszótól, melynek végét annyira várom, hogy belekezdhessek a novellákba, de így hiába volt meg részemről a pozitivizmus, ahogy belemélyedtem a különféle történetekbe, akarva-akaratlanul is ez lebegett a szemem előtt. Nálam a visszájára fordult az egész, és végülis igen, a szerkesztő intelme valós problémává nőtte ki magát, a 14 novella közül egy kezemen meg tudom számolni, melyik hagyott egyáltalán nyomot bennem maga után. Kényelmes, bevett utat járt, titokzatosnak gondolt cselekmények, teljes keszekuszaságok érdekes kacskaringók helyett, megannyi történet nem találta meg a maga weird útját.

Kőszívemet hátrahagyva, azért akadtak kiemelkedőbb írások is, érdekes perspektívákat meglobogtatva:

  • A jövőnk a csillagokban – F. T. életmű-kiállítás
  • A-oldal harmadik szám
  • A kékcsengő legendája
  • Ébredés
  • Ghost Royale

Egyedül Veres Attila felől nem voltak kétségeim, az ő novellája hozta is a számomra előzetesen elképzelt színvonalat, noha jóval korábban rájöttem a turpisságra, mire megy ki a dolog, mégis az egyik legjobb volt, imádtam az egyes megfogalmazásait, rejtett utalásait.

„Nem figyelemhiányos vagyok, hanem igyekszem nem figyelni, mert ha figyelek, akkor azt látom, hogy itt vagyok, de minek, hogy a világ nem figyel oda sem rám, sem a barátaimra, mert túlságosan lefoglalja az, hogy tönkretegye az életünket. Mintha a világ tudná, hogy már rég elpusztult, és most csak arra várna, hogy ezt mindenki más is elfogadja. Igazából a régmúlt generációk azon dolgoztak, hogy mi legyünk az ő kísérteteik.“

Bár így legalább a legvége nem hagyott maga után kellemetlen szájízt, a címe ellenére hiányzott a mély álomból való felébredés, és valami különleges megtapasztalása, van még hova fejlődni (na és khm, egy utolsó morgolódás… nagyon hiányzott belőle az e-könyv!).

Szerző: Mona

Novellák a történelem különböző időszakaiból | Tamási Izabella (szerk.): Harcosok ​Vértanúk Boszorkányok

A történelem óra középiskolában mondhatni a kedvenc tantárgyamnak számított, köszönhetően annak, hogy a tanárunk érdekfeszítően tudta átadni a tananyagot, kiegészítve olyan információkkal, amelyek nem voltak benne a tankönyvben, vagy épp nem igazán úgy történtek, ahogy azok le voltak írni. Különleges helyzetben lévőnek éreztem magam ezek által, hiszen úgymond bennfentes információkhoz jutottam, de így utólag, felnőtt fejjel belegondolva azért eléggé összeesküvéselmélet-hívő fazon volt, alig volt olyan óra, hogy a szabadkőműves szó el ne hangzott volna. Egy szó, mint száz, arra legalább jó volt, hogy a történelem, mint téma érdekelni kezdjen, na meg persze, hogy mindebből és a tanultakból mennyi igaz, pláne, ha egy adott kor sajátosságai adják egy regény, sorozat vagy film alapját.

Amikor kapcsolatba kerültem a Történelmiregény-írók Társaságával, akik megkérdezték, lenne-e kedvem egy történelmi novellákat tartalmazó könyvet elolvasni (innen is köszönöm a lehetőséget!), hajtott a kíváncsiság, hogy vajon egy rövidebb lélegzetvételű mű meg tudja-e teremteni egy-egy korszak hangulatát, tudom-e úgy érezni, mintha pont belecsöppentem volna a régmúlt élők egy-egy napjába. Ezt a lécet, úgy gondolom, a Harcosok Vértanúk Boszorkányok meg tudta ugrani a 16 novellát tartalmazó kötetttel, amely tényleg nagyon változatos időkbe repít el minket.

TOVÁBB →
Szerző: Mona

Változatos műfajkavalkád Kínához kapcsolódóan | Ken Liu: A papírsereglet és más történetek

Egyre jobban húz a szívem mostanság a sci-fi műfajához, ennek szellemében szereztem be első hard sci-fi regényemet, Octavia E. Butler írónőtől a Hajnalt (később erről is írok majd), vele együtt pedig bezsákmányoltam Ken Liu novelláskötetét, A papírsereglet és más történeteket. Bevallom, a hívószavak nálam a fülszövegben elejtett jelzők voltak, mint például a „Black Mirror-szerű” kijelentés az egyik novella kapcsán, vagy a mágia, mágikus realizmus, időutazás, űropera is sok jóval kecsegtetett. Egy biztos: tényleg egy változatos műfajkavalkádot kaptam, betekintve egy kicsit a kínai gondolkodásmódba, szokásokba, történelembe is.

A maga 400 oldalával még nem feltétlen gondolná az ember, hogy egy robosztus kötetről van szó, de így végigérve szépen komótosan (közel egy hónap alatt) a 15 történeten úgy gondolom, igazán monumentális válogatás lett, amin kellőképpen szükséges akár egy-egy novella után, de a legvégén mindenképpen megállni egy kicsit és eltűnődni az olvasottakon. Nagyon érdekes olvasásélményt nyújtott számomra, mert nagy hévvel vetettem bele magam, de már az elején megtorpantam és úgy gondoltam, lehet túl nagy fájba vágtam a fejszémet és kicsit várni kellett volna még a elolvasásával, de aztán jöttek olyan történetek, amelyek továbblendítettek ezen a megröccenésemen. Nem mondom, hogy mindvégig fenntartotta maradéktalanul az érdeklődésemet, hiszen volt egy-két olyan, amivel nem jutottam közös nevezőre, de amelyikkel sikerült, azzal úgy istenigazából sikerült. TOVÁBB →

Szerző: Mona

Borzongás és rettegés Magyarországon | Veres Attila: Éjféli iskolák

Azt már az elején le kell szögeznem, hogy nem vagyok nagy novella rajongó. Szeretek elmélyedni egy-egy történetben, belesüllyedni a leírásokba, merengeni a történéseken. Egy novella esetében sokszor nincs erre lehetőség, csupán egy szeletet kapunk egy ötletből, tömören, röviden, velősen. Többször belefutottam már olyan esetbe, amikor olvastam ebben a műfajban, hogy mire belendült volna a cselekmény és felkeltette az érdeklődésemet, vége szakadt, én pedig ott maradtam kíváncsian. A hiba pedig nem feltétlen a történetben volt, egyszerűen ilyen a novella és ehhez bevallom, nagyon nehezen tudok alkalmazkodni. Veres Attila első regénye, az Odakint sötétebb hangulata, stílusa megalapozta számomra azt a bizalmat, hogy a többi irományát is a kezembe kell, hogy vegyem, ezért nagyon örültem, amikor újabb kötet megjelenését láttam. A borító szerelem volt első látásra, egyedül attól tartottam, hogy novellái nem elégítik ki a weird történetei iránti vágyakozásomat (hát, ennek a megfogalmazása is elég weird lett, hagyjuk is), de nem volt bennem kérdés, hogy elolvassam-e. Amikor a júniusi Book a Sloth Club dobozában megláttam a példányt, nem is bírtam magammal, egyből nekiültem olvasni és már az első novellájával rácáfolt az eddigi benyomásaimra a műfajt illetően.

Nem szeretném a történetek vonatkozásában ellőni a témákat, természetfeletti dolgokat, szerintem úgy szólnak nagyot, ha mindenki maga fedezi fel, egy-egy novella mivel foglalkozik. Ami közös bennük, hogy kivétel nélkül Magyarországon játszódnak, a rideg magyar valóságot használja fel Attila arra, hogy pikáns, furcsa, meglepő, érdekes, nem utolsó sorban pedig hátborzongató helyzeteket elevenítsen meg a lapokon. TOVÁBB →