Lebegés az ökokatasztrófa tengerén | Wu Ming-Yi: Rovarszemű ember

Év elején, amíg még nem indulnak be az új megjelenések, szeretek a polcon lévő, olvasatlan könyveim közül választani, éppen az aktuális érdeklődési körömhöz igazodva. Így esett a választásom a Rovarszemű emberre, a cli-fi műfaj és a távol-keleti író kombinációjából úgy gondoltam, csak valami jó sülhet ki, és valóban, remekül megalapozta a 2025-ös évem indulását.

A Vajo-vajo szigetén élő törzs a természettel teljes összhangban, hiedelmeinek alárendelve éli mindennapjait. Atile’i-nek a hagyományoknak megfelelően, mivel betöltötte a szükséges 180 holdhónapot, másodszülöttként el kell hagynia a szigetet, ő pedig útra kelve, korábbi sorstársai szellemének társaságában sodródik egy rejtélyes sziget felé. A világtól elzárt közösséget elhagyva, átugrunk a modern társadalomhoz, ahol a természet próbálja visszakövetelni jogos jussát: természeti csapások által sújtja Tajvan szigetét, mi pedig néhány itt lakó helyzetével ismerkedhetünk meg, akik ebben az ökokatasztrófában próbálnak boldogulni. Egyikük Alice, aki elveszítette férjét és fiát, és öngyilkosságra készülve vágja ki magát a mindennapi kapcsolataiból, ám amikor otthona is a tájfun áldozatává válik, és egy szemétsziget eléri a partokat, élete különös fordulatot vesz. A látszólag egymástól független szereplők és helyzetek a regény folyamán fonódnak össze, és sodródnak az árral, akár a történetben felgyülemlett, tengeren ringatózó szemétsziget.

TOVÁBB →

Nyögvenyelős | Daniel Kraus: Bálnahullás

Daniel Kraus nevével annak idején A víz érintése kapcsán találkoztam először, emlékeim között a mai napig megmaradt az a sodródó, melankolikus stílus, amely a regényt jellemezte, és amit annyira szeretek. Nemrég megjelent könyvében, a Bálnahullásban újfent a vízi világnál maradva, a hangvételt meghagyva, ám teljesen más műfajban és témában, egy férfi és egy bálna nem éppen szerencsés találkozását eleveníti meg: merülése során főszereplőnk egy bálna gyomrába kerül, innentől pedig elindul a küzdelem az életben maradásért, miközben megismerjük múltját és az okokat, miérteket, amelyek az ámbráscethez vezettek.

Jay Gardiner élete apjának köszönhetően mindig is a búvárkodás és vízi merülés körül forgott, ha akarta, ha nem. Kapcsolatuk örökös lelki küzdelem volt a fiú részéről, míg a külvilág szerette és tisztelte az apát tengeri hivatása, tudása és tapasztalatai miatt, addig gyermekének nem jutott más, mint az elnyomás, az eltérő gondolkodás és érdeklődés nem volt megengedhető számára. Kamaszkorában ezért elszökött otthonról és teljes mértékben kivonta magát az apjával való kapcsolattartás alól, így annak betegségéről és öngyilkosságáról is utólag értesül. Érzelmi viharának lecsendesítése érdekében merülést tervez ott, ahol feltételezhetően apja halála bekövetkezett, hogy maradványai megtalálásával feloldozást nyerhessen bűntudata alól. Egy óriáskalmár, majd pedig a bálna hirtelen felbukkanása azonban mindent megváltoztat, és az egy órára elegendő oxigénje elindítja a visszaszámlálást az életben maradásért.

TOVÁBB →

Az idei legkülönlegesebb olvasmányom | Anna Cima: Emlékeim az angolnáról

Kétségkívül a legkülönlegesebb olvasmányon vagyok túl, az Emlékeim az angolnáról Japánnal átitatott fejezeteivel, szerteágazó cselekményével, a beleszempészett misztikumával teljesen elvarázsolt. A cseh nemzetiségű, Japánban élő Anna Cima nevével találkoztam már ugyan, de most, a nemrég megjelent regényének elolvasása után már értem, miért is szeretik annyira.

A regény középpontjában három nő áll, akiknek sorsa szorosan összefonódik a történések által. A félig cseh, félig japán származású Szára egy angolnák kutatásával foglalkozó intézetben dolgozik, szigorú körülmények, még szigorúbb főnök alatt, ráadásul a kevés fizetése miatt az akvarisztikai szaküzletet üzemeltető Nakadzsima úr egyik kiadó szobájában lakik, ahol néha be is segít a munkálatokban. Itt lakik még Miju is, a különc és szűkszavú lány, aki a saját világában él, sajátos felfogással, ám Szárával valahogy mégis nagyon jól megértik egymást, így egyfajta sajátos szimbiózisban tengetik napjaikat. A fiatal kutatót bajba sodorja a munkahelyén, hogy egy újságíró unszolására nyilatkozik a kihalóban lévő angolnákat illetően, ám nem sokkal utána ez az újságíró nyomtalanul eltűnik. A vele viszonyt folytató Juka, Szára egykori osztálytársa felkeresi a lányt az interjúval kapcsolatban, hátha kiderül, mi vezethetett a férfi titokzatos köddé válásához, az események pedig innentől fogva indulnak be igazán, amikor a nyomozásuk során egyre rejtélyesebb dolgokba keverednek.

TOVÁBB →

A japán irodalom iránti megszállottságom kezdete | Híragi Szanaka: Az ​elvesztett emlékek lámpása

Van valami különleges, szinte mágikus hangulata a japán irodalomnak, ezt már Ishiguro esetében többször is megtapasztalhattam, de mellette ott vannak azok a rövid történetek is, mint például a Mielőtt a kávé kihűl sorozat, A Kamogava Kifőzde, A ​Telihold kávézó és társai, amelyek egyszerre tűnnek könnyed, gyors olvasmányoknak, érzelmi mélységük mégis nagy horderejű, cselekményük egyenesen magával ragadó. Az ​elvesztett emlékek lámpása is ezeknek a röpke, mégis lebilincselő köteteknek a táborát gyarapítja az írónő, Híragi Szanaka első magyarul megjelent regényeként, és bár az ehhez hasonló művekkel való ismerkedésem még csak most vette igazán kezdetét, azt biztosan állíthatom, hogy ez a könyv ott marad a legjobbak között.

TOVÁBB →

Szürreális, fantasztikus szösszenetek időről és könyvekről | Zoran Živković: Az ​idő ajándékai

Ennek a vékonyka kis könyvecskének legelőször is a borítója volt az, amivel teljes mértékben megfogott magának. Szerintem egyáltalán nem túlzás azt állítani, hogy a Metropolis Mediánál egyre jobbak és kreatívabbak a borítók, legyen az sci-fi, szépirodalom, vagy akár olyan mágikus realizmussal átszőtt, szürreális, nehezen behatárolható posztmodern kötet, mint a szerb Zoran Živković jelen bejegyzésben tárgyalt műve, Az idő ajándékai.

A novellafüzér témakörei, az időutazás és a könyvek olyan telitalálat szerintem, amelyben egy valóságtól elrugaszkodni tudó, nyitott ember, illetve a könyveket szerető olvasó mindenképpen megtalálja az utat egyik-másik, vagy akár minden egyes történethez. Mielőtt elkezdtem olvasni, volt bennem egy halvány bizonytalanság, mi van, ha hiába ezek az általam oly kedvelt elemek, mégsem tudom majd maradéktalanul élvezni fennköltsége, túlságosan filozofikus, esetleg elvont mivolta miatt, de ez a kósza érzés már az első novella után maradéktalanul ködbe veszett, és maradt a színtiszta élvezete ezeknek a különleges szösszeneteknek.

TOVÁBB →

A hétköznapi dolgok furcsaságairól, vagy a furcsa hétköznapi dolgokról? | Pavla Horáková: A valószerűtlenség elmélete

Az európai irodalom tekintetében mindig úgy érzem, jócskán lemaradásban vagyok, hiszen legtöbbször, ha világirodalom kerül a kezeim ügyébe, az leginkább valamely amerikai író tollából származik. Lehet azt mondani, hogy ezeknek nagyobb a hátszele, de azért mindig igyekszem nyitott szemmel járni, hogy elcsípjem azon kisebb országok tehetségeit, akik szintén az írást választották hivatásuknak, csak épp nem tudnak akkora embertömeget bevonzani. Szerencsére azért itthon elég széles a választék, ha valaki teszem azt Európa felé kacsintgat, legutóbb egy cseh írónő, Pavla Horáková nem rég megjelent könyvével, A valószerűtlenség elméletével ismerkedhettem meg.

„A regény elbeszélője, Ada az Interdiszciplináris Antropológiai Intézet fiatal kutatója, modern értelmiségi nő, aki igyekszik megtalálni az egyensúlyt karrier és magánélet között. Mindkét területen szerzett tapasztalatai érthetővé teszik szarkazmusát és egyéni humorát. Ada érdeklődését felkelti egy kolléganője eltűnt fiának ügye, melynek véletlenszerű morzsáiban összefüggéseket és törvényszerűségeket vél felfedezni. Rájön, hogy a világ egyes dolgaihoz hiába közelítünk pusztán értelemmel, annál bonyolultabb logika rejlik a mélyebb rétegekben. Korábbi élete kereteiből kilépve elindul a titokzatos fiú nyomában, időnként a valóság szintjén is felülkerekedve…”

TOVÁBB →