Gail Carriger – Soulless – Lélektelen

soullessXIX. század, csipkék, fodrok, ízléstelenebbnél ízléstelenebb kalapok, kravátlik, napernyők, bálok, gőzgépek, léghajók, tudósok – steampunk, gőzpunk, urban fantasy, és még dobálózhanék tovább a különféle jelzőkkel, amelyek Gail Carriger Soulless – Lélektelen című könyvét jellemzik. Egészen egyedi alaptörténetű művel van dolgunk, ahol egyszerre vannak jelen a régi idők sajátosságai a természetfeletti lények világával.

A dolog azonban nem áll meg ennyinél, hiszen különlegességét tovább tetőzi, hogy a szokásos vámpírok, vérfarkasok, szellemek és kísértetek mellett egy újabb teremtménnyel is megismerkedhetünk: főhősnőnk egy lélektelen, természeten túli hölgy, akinek érintésére visszahúzódnak a fogak és eltűnnek a bundák – képes semlegesíteni a természetfelettit. Így már még inkább érdekesebb, nemde?

TOVÁBB →

Balek vagy nem balek?

Nem szeretem az orvosi dolgokat, az injekciós tűkkel ki lehetne kergetni a világból is, sokáig ezért nem is néztem a dokis sorozatok felé. De amikor belelestem a Dr. House sorozatba (még ha kitakartam is a necces részeket) nagyon élveztem Hugh Laurie stílusát, ezután pedig nem volt kérdés, hogy a sorozatot végig KELL néznem. Aztán egyszer csak elfogytak a részek, véget ért House története. Ekkor akadtam rá, hogy ez a jóember bizony könyvet is írt, mely A balek (The Gun Seller) címet viseli. Kíváncsi voltam szövegen keresztül mit tud visszaadni, de sajnos elég vegyes érzéseim támadtak az elolvasása után.

A borító

Azt tudni kell, hogy eredeti nyelven a mű 1996-ban jelent meg, míg a magyar fordítás bizony több, mint 10 évet váratott magára. Ez azért fontos, mert amikor íródott House-nak még csak az elvetett magvai sem voltak jelen a színész életében és szerintem nem vagyok vele egyedül, aki azért olvasta el, mert történetesen Hugh Laurie írta. A magyar borítót épp ezért tartom becsapósnak és félrevezetőnek. Mert mit lát rajta az ember, ha szembejön vele?

balek_nagy_207x300

Dr. House mosolyog rá vissza, háttérben egy kocsiból kiszálló nő lábaival, ám az egész úgy fest, mintha a nőről szóló képbe beerőszakoskodott volna Hugh, hogy elrontsa az élményt és kifejezze, itt bizony én vagyok a főszereplő! Ezért akár bármi is elgyen írva a könyv hátuljára, a rajongó megveszi, mert így kaphat egy újabb szeletet kedvencéből. Az eredeti borítók ezzel szemben a történet VALÓDI szálát ragadják meg, korhű ábrázolásban, érdektelen illusztrációkkal.

TOVÁBB →