Charlie N. Holmberg – A ​papírmágus (A papírmágus trilógia 1.)

covers_435879Mi lett volna, ha… Ez az a gondolat, mely Charlie N. Holmberg – A papírmágus című, a sorozat első köteteként megjelent könyvnél újra és újra megfogalmazódott bennem. A papírmágia eleve olyan témakörnek tűnt, melyben nagyon sok a potenciál még akkor is, ha young adult regényről beszélünk, bár a maga 232 oldalával hamar világossá vált, hogy nem egy Harry Potter szint lesz az elvárt részemről.

Minden nagyon impozánsan indul ebben a regényben. Első benyomásként már maga a borító is gyönyörű szép lett, a főszereplő végzős diáklány, Ceony Twill, valamint a kicsivel később felbukkanó tanító, Emery Thane is nagyon szimpatikus és jól felvezetett volt karakteri szempontból. A lány évfolyamelsőként végzett a varázslóképző iskolában és a minden bizonnyal tekintélyesnek mondható fémmágiára szeretett volna „szakosodni”, de végül a papír jutott neki, mint anyag, amivel varázsolhat. Thane mágushoz kerül, akinek különös személyisége ellenére sikerül rávilágítania a lány számára, hogy a papírmágia nem csak hasztalan varázslás, hanem igenis összetett és nem csupán csodálatos, de egyben komoly dolgok vihetőek végbe vele.

Mi lett volna, ha varázslatosabb lett volna

Az elején úgy éreztem, inkább egy gyorstalpalót kapunk abból a közegből, amiből kiragadta az író a szereplőket és a sorsuk alakulását. Mivel végzős diákról van szó, igazából nem is érdemes már magát az oktatási rendszert jellemezni és jobban kibontani, gondolom ezért is esett a választás erre az időszakra, pedig a különféle anyagok mágiája pont nem olyan, amit normál regény esetében hamar le lehet tudni, hogy aztán ugorhassunk a lényegre. Főként, hogy néhány anyag esetében csak egy-egy mondat erejéig utal rá, hogy létezik olyan is.

Még ha kezdetben a gyors felvázolással és a mágus házának bemutatásával megteremti a hangulatot ehhez a varázslatos világhoz (pláne, hogy az 1900-as években játszódik, mekkora potenciál!), számomra a későbbiek folyamán egyre inkább tűnik el ez a varázslatos feeling, mivel abszolút a cselekményekre és a mozgalmasságra fókuszál, pedig varázslás is akad bőven. A világfelépítéssel, illetve magával a korszakkal többet illett volna foglalkozni, növelve a leírásos részeket. TOVÁBB →

J. K. Rowling, John Tiffany, Jack Thorne – Harry ​Potter és az elátkozott gyermek

hp8

Jó ideje már, hogy egy könyvvel kapcsolatban kifejtettem a gondolataimat, így mi mással is térhetnék vissza a ringbe, mint egy olyan könyvvel, amely felkavarta az inkább már szunnyadó állapotban lévő Harry Potter világot, rendkívül vegyes érzelmekkel. Sokáig úgy gondoltam, hogy a könyvek adta varázslatot nem szeretném elrontani egy leírásoktól megfosztott, csak a lényegre és a párbeszédekre korlátozott színdarab szövegkönyvével. Dehát a kíváncsiságommal nem tudtam mit kezdeni, szóval beszereztem és pont úgy időzítettem, hogy karácsonykor kerüljön a kezembe, megadva a kellő feelinget (nem mellesleg a filmeket is a két ünnep közé terveztük be, így kiváló felvezetés lehet hozzájuk).

A nyolcadik történetnek beharangozott sztori tizenkilenc évvel később játszódik, amikor már mindenki családos, a kedélyek úgy-ahogy lenyugodtak, a gyermekek pedig annak rendje és módja szerint felpattannak a Roxfort Expresszre. Bár Harry-ék legkisebb fia, Albus attól tart, hogy a Mardekárba fog kerülni – szégyent hozva ezzel a Potter névre -, de Harry igyekszik megnyugtatni, akkor sem lesz semmi gond. Végül a fiú félelme beigazolódik és abba a házba kerül. Innentől fogva pedig iskolatársai folyamatosan zúdítják rá, mennyire nem olyan, mint az apja, feszültséget generálva ezzel nem csak benne, hanem Harry és a fiú között is. Egyetlen barátja épp Draco fia, Scorpius lesz, akivel sikerül baljós események középpontjába csöppenniük.

covers_414158A mindössze 300 oldalas szövegkönyvnek nagyon hamar a végére lehet érni, így nincs idő elmerülni a varázslatban, épphogy elkezdődik, már véget is ér annak ellenére, hogy a cselekmény jó pár évet ölel fel. Értelemszerűen nagy elmélyülés sincs a karakterekben, a legalapvetőbb jellemzőket kapják, melyből minden további továbbgondolható.

Az alaptörténetet illetően szerintem nem kellett nagy agytrösznek lenni, hogy a konfliktus középpontjába Harry egyik gyermekét tegyék a három közül, aki számára a Potter névhez méltó viselkedés és megfelelési kényszer nagy terhet jelent és ennek köszönhetően szembeszáll apjával. Mint ahogy nem meglepő az sem, hogy ezek után csak azért is igyekszik mást csinálni, hogy bizonyítsa, ő egy egyedülálló, független emberi lény és nem valakinek a másolata, akinek ugyanúgy kell viselkednie, mint elődjének. TOVÁBB →

Sarah Lotz – A Hármak

sarahlotz-aharmakÍGY KEZDŐDIK

Mielőtt ténylegesen rátérnék magára a bejegyzés tárgyára, néhány szót mindenképpen szeretnék áldozni a tervezett újdonságokról. Tavalyi évben nem igazán sikerült kiviteleznem azt a blogposzt mennyiséget, amelyet terveztem és amennyi könyvet ténylegesen olvastam (esetleg, ha valakit érdekelne, ITT meg tudja lesni 2015-ben hogy sikerült az évem könyvek tekintetében), de idén megpróbálom minden könyvemet visszaadni online felületen is.

Az eddigiekhez képest, kilépve a komfortzónámból elhagyom a szokásos sémát az egyes regényeknél és viszek bele egy kis fondorlatot: minden elemzést a könyv stílusának jegyében, annak sajátosságaira építve igyekszem majd mondatokba foglalni, belefonva véleményemet és benyomásomat egy-egy mű vonatkozásában. Persze biztos vagyok benne, hogy lesznek olyan könyvek, ahol nem lesz kiemelkedő az írói stílus, hát ott majd más kap hangsúlyt, de legalább – remélhetőleg – nem lesz minden ugyanolyan felépítésű. Na de ennyit a személyes blablából.

ELSŐ RÉSZ
Lelkesedés

tweet1

Már a megjelenéskor felfigyeltem az írónő, Sarah Lotz könyvére – ő egyébként meglepő módon még a Wikipédián sem szerepel -, amit még Stephen King is dicsér, ráadásul egyik művéhez hasonlítják a regény borítóján.

Szégyen-szemre még nem sikerült Mr. King munkásságába beleásnom magam, de azt gondoltam egyfajta kedvcsinálóként funkcionálhat, és jó előfutára lehet. Mondjuk ezekkel az ajánlókkal általában be szoktam fürdeni, mert mindig túl szép, hogy igaz legyen – na meg ne más mondja meg nekem, hogy mit szeressek, maximum a fülszöveg hozzon lázba -, azért a remény mindig ott bújkál bennem ezen sorok között lavírozva.

Részletek az ajánlásokból:

,Ha bárkinek is Stephen King Carrie című könyve jut eszébe erről a regényről, igaza van. Mesterien kitalált, elsöprő lendületű thriller.” (The Guardian)

,,Egyszerűen letehetetlen.” (Marie Claire)

,,Ez a könyv nem ad kegyelmet az olvasóknak: őrült iramban hajtja őket végig a lapokon.” (Independent)

Ennyit előljáróban, térjünk is rá magára a cselekményre, mely a fekete csütörtökkel veszi kezdetét. A nappal, amikor huszonnégy óra leforgása alatt négy repülőgép-katasztrófa történik a világ különböző pontjain és ezekből úgy tűnik, mindössze 3 gyermek kerül ki túlélőként, de ők a csodával határos módon szinte sérülések nélkül keverednek elő a roncsok közül. A világ értetlenül áll az események előtt, sokan terrorcselekményeknek kiáltják ki ezeket, de az egyik gép áldozatától előkerül egy hangfelvétel is a szerencsétlen landolás utáni percekből, melyben különös és megmagyarázhatatlan dolgoknak lehetnek fültanúi és olyan lavinát indít útjára, melyre senki sem számított. A lezuhant gépek körülményeit és hatásukat, valamint a túlélők és rokonaik sorsát dokumentumregény formában tálalja nekünk a szerző,  változatossá téve a megtörtént események elmesélését.

TOVÁBB →

David Levithan – Nap nap után (Nap nap után sorozat 1.)

napnaputanSosem voltak komoly könyvírói ambícióim, de szerintem sokaknak megfordult már a fejében, mi lenne, ha nem csak, mint olvasó lenne kapcsolatuk az irodalommal, hanem a megannyi történeten felbuzdulva, azokból ihletet merítve ők is letennének valamit az asztalra. Mondjuk nálam ez a gondolat hamar el is vetődött, de akkor anno jó volt eljátszadozni a gondolattal és egy kicsit ki is próbálni, mi történne, ha. Persze azóta is fel-felbukkantak olyan alapkoncepcióm, amikből úgy gondoltam, egész jó dolgokat lehetne kihozni, de megragadtam ennél az elméleti fázisnál. Nagyritkán viszont sikerül olyan könyvekre rábukkanni, amelyek pontosan ugyanarról szólnak, mint amit megálmodtam, így volt ez David Levithan – Nap nap után című regényével is, mely esetében az igazi egymásra találás szellemében álltam neki és fedeztem fel, mit hozott ki az író abból, amely nekem is megmozgatta a fantáziámat.

Egy bizonyos „A” születése napjától kezdve minden nap más ember bőrébe bújik anélkül, hogy bármi befolyása is lenne a folyamat felett. Egyik nap egy gazdag, elkényeztetett srác testében ébred, majd másnap már egy szolgálóként dolgozó lány egy napját kénytelen megélni és így tovább, a legkülönfélébb emberéletekbe bepillantást nyerve. Eleinte – korából adódóan – öntudatlanul, az egészről mit sem sejtve élte furcsa napjait, majd ahogy nőtt úgy tudatosult benne, min is megy keresztül napról-napra. Próbált már lázadni és kitörni az aznapi kerékvágásokból, de mindig csúnyán megfizetett érte, ezért kénytelen volt beletörődni sorsába, mely szerint sosem fog igazi kapcsolatokra szert tenni életében, minden csak múló lesz, végtelen körforgásban. Az ismétlésekből fakadóan viszont kiemelkedő intelligenciára tesz szert, hiszen nem egyszer kell ugyanazt a tananyagot megtanulnia, agyának véges kapacitása miatt így az egyes napok, vagy emberek emlékeit épp csak annyira igyekszik megismerni, amennyire szükséges és inkább a hasznos tudást halmozza inkább.

Az 5994. napon a szokványos napirend azonban megváltozik, amikor Justin bőrébe bújva megismeri a srác barátnőjét, Rhiannont. Villámcsapásként éri a szerelem első látásra érzése, mely másnap, messze az eseményektől, másban ébredve sem múlik el. És ekkor elhatározza, hogy mindent elkövet annak érdekében, hogy a szabályokat áthágva újra találkozzon a lánnyal…

TOVÁBB →

Susanna Clarke: A Hollókirály

hollokiralyA hosszú regényeknek mindig ódzkodik nekiállni az ember, ugyanis fennáll a veszély, hogy elveszik a rengeteg név és cselekmény között, vagy épp az ellenkezője történik: egyszerűen nincs releváns tartalom a történések mögött és ellapodosodik a rétestésztaként nyújtott történet, elveszítve varázsát és ezzel együtt az olvasó érdeklődését is. Ám ha az író megtalálja az arany középutat, fantasztikus dolgok sülhetnek ki belőle! Susanne Clarke angol írónő első könyve, A Hollókirály is egy a komplexebb felépítésű, monumentálisabb terjedelmű, de mégis remekművek közül, amely az 1800-as évek folyamán mutatja be Anglia varázslóinak történetét, vegyítve történelmi elemekkel.

Angliában egykoron létezett egy titokzatos és legendákkal övezett varázsló, akit csak Hollókirály néven emlegettek, ám többszáz évnyi mágikus uralkodás után egyszerűen nyoma veszett. Innentől kezdve Angliában hanyatlásnak indult a varázslás gyakorlása, és a mágusok visszatértek az elméleti síkra, a gyakorlati mágiát maguk mögött hagyva. Csoportosulások jöttek létre azon emberek között, akik már nem szerettek volna, vagy nem tudtak varázsolni és heylette inkább elmélkedtek csak a mágia történetéről. Közülük való volt Mr. Segundus is, akit a regény elején ismerünk meg és aki társaival egyetemben azt kutatja, vajon hová tűnhetett a mágia Angliából – ez egyszersmind a regény központi kérdésévé is válik. Hamarosan eljut hozzájuk a hír, hogy az emberektől távol, az egykori Hollókirály királyságának egyik területén, a Hurtfew Apátságban mégiscsak él egy olyan mágus Mr. Norrell személyében, aki nem csak beszél róla, de űzi is a varázslást. A híren felbuzdulva el is látogatnak hozzá az elméleti mágusok, ahol tanúi lehetnek a férfi képességének, ám mindennek ára van: az elméletet tanulmányozók már nem nevezhetik magukat mágusnak és fel kell oszlatni társaságukat. Mr. Segundus kivételével (mivel ő nem megy bele az egyességbe) mindenki elveszíti eme státuszát és Mr. Norrell egyedüli tényleges varázslóként végül visszatér Londoba és megpróbálja feltámasztani a mágiát. Pályafutását egy befolyásos ember halott menyasszonyának feltáma1sztásával kezdi, innentől pedig a kormány felkéréseinek tesz eleget, hogy a háborúba beleavatkozva a maguk javára hajtsa a vizet. A feltámasztásnak azonban nem várt következményei lesznek, ráadásul feltűnik egy másik mágus is, a fiatal és talpraesett Mr. Strange, így eseményekben és izgalomban egyáltalán nem lesz hiányunk. TOVÁBB →

Neil Gaiman – Óceán az út végén

oceanazutvegenElső találkozásom Neil Gaiman munkásságával – amikor is az Amerikai Istenek címet viselő művét pécéztem ki magamnak (blogbejegyzés róla: ITT) – nem volt az az igazi szerelem első látásra momentum, inkább egy erős közepes kategóriába soroltam magamban, hiába dicsérik sokan és zengnek róla ódákat. De semmiképpen sem szerettem volna, hogy ezt az egy regényét elolvasva, a kitörő lelkesedés elmaradásával végleg búcsút intsek neki, mint potenciális érdeklődési körbe tartozó író, ezért talonba helyeztem még pár művét, ha éppen nem lenne olyan mű, melyet haladéktalanul el szeretnék olvasni és így szemezgethetek a kis virtuális könyvtáramban található pédányokkal.

Az Óceán az út végén borítója igazából már az első pillanatban annyira megtetszett, hogy tudtam, ez lesz a következő alkotása, melyet el fogok olvasni. Az eredetileg novellának indult regénye bár még mindig nem győzött meg 100%-osan arról, hogy Gaiman egy zseni, de talán egy hangyányit növekedett számomra a népszerűségi rátája.

TOVÁBB →