Karácsonyhoz közeledve keresve sem találhattam volna jobb könyvet az ajándékozásra való hangolódáshoz, mint Cecile Enger: Anyám ajándékai című regényét. Bár lassan kifelé kacsintunk az ünneplésből és már mindenki minimum kétszer degeszre tömte magát a különféle finomságokból, na meg esetleg meg is unta már az ajándékait, azért a hangulat fenntartása érdekében is érdemes az írónő írását kézbe venni a karácsonyfa fényei mellett.

Számomra az ajándékozás mindig is kiemelt figyelmet kap, legyen szó akár karácsonyról, szülinapról, vagy akár húsvétról (amiről, mint kiderült, vannak különbségek a szokások tekintetében, hiszen nem mindenhol része az ünneplésnek egymás megajándékozása). Persze ez nem azt jelenti, hogy már hónapokkal előre kidolgozom az ajándékozási stratégiámat pontosan, precízen és tudom, kit mivel fogok meglepni, jellemzően inkább egészen a végefelé találom ki a meglepetéseket, akár egy hirtelen sugallattól vezérelve. Igazából a határidőhöz való közeledéskor, a nyomás hatására sokkal jobban megihletődök. Fontosnak tartom, hogy ne csak egy újabb kacattal gazdagítsam az ajándékozottat, hanem valami olyasmivel, aminek értelme és haszna is van. Ebben a műben a századfordulóhoz visszakalauzolva mesél nekünk Cecilie többek között erről az ajándékozási kultúráról is, na meg arról, amikor még hangsúlyos szerepet kaptak a saját készítésű tárgyak, ahol tényleg szívet-lelket bele kellett adni, máshogy nem is működött ez az egész és valóban olyan dolgokat adományoztak, amikre szükségük is volt az embereknek. Részemről sokkal szimpatikusabb volt ebből a szempontból ez a korszak, mint a mai ‘minél több mindent, minél drágábban’ elv, ami sokaknál tapasztalható, egyfajta versengést adva és elvárásokat támasztva, ezzel pedig teljesen félrevezetve az ajándékozást eredeti céljától. TOVÁBB →