Címke/4/5

Szerző: Mona

Neil Gaiman: Északi ​mitológia

Azt már talán tudjátok rólam, hogy a megannyi tudományos fantasztikum olvasása közepette az északi mitológia, illetve maga az északi féltekéhez köthető regények (legyen az fantasy, vagy szépirodalom) is nagy kedvenceim.


Az egyik tavalyi könyves fogadalmam részeként az északi féltekéről származó, vagy ott játszódó történeteket olvastam, melynek utolsó, évet lezáró darabja lett az Északi mitológia. A cím nem is lehetne ennél beszédesebb, a különféle skandináv mítoszok szereplői és eseményei köré fonódnak az egyes novellák.

★★★★☆

Régen nyúltam már Gaiman munkássága felé, az Északi mitológia olvasása közben nem is éreztem rajta igazán, hogy az író tollából származik, nem az a fajta varázslatos világba való belépés hangulata kapott el, ami eddigi kötetei nyomán magával ragadott már az első soroktól kezdve, inkább amolyan érdekes (eredet)történeteket, meséket kaptam olyan szereplőkről, akiket elkezdtem megismerni.

Éppen ezért nem is tudnék kiemelni sem 1-1 novellát, az egész az elejétől a végéig kerek egész, nem érdemes darabjaira szedni, boncolgatni, egyben jó szemlélni. Amit pedig ez alapján mondhatok, az az, hogy ha érdekel ez a világ, érdeklődéssel fogod végigkísérni a kalandokat, mert biztos tud valami újat mutatni számodra, legyen az a kezdetek kezdetére vonatkozóan, vagy éppen egy-egy isten kalandját illetően.

Szerző: Mona

Az észak, amely egyszerre magával ragadó, ugyanakkor kegyetlen | Karin Smirnoff: Elmentem ​az öcsémhez (Jana Kippo sorozat 1.)

A skandináv irodalom különleges helyet foglal el a kedvelt olvasmányaim között, van valami megmagyarázhatatlan vonzódásom ehhez a lelassult, részletekbe menő, sokszor zord atmoszférához, amelyben ezek a regények íródnak. Karin Smirnoff nemrég megjelent regénye, az Elmentem az öcsémhez is ebben a szellemben íródott, sőt, ha lehet ezt mondani, lélektani drámaként a fagyos észak legsötétebb lélekbugyraiba nyerhetünk bepillantást, ráadásul egy trilógia nyitányaként ismerkedhetünk meg Jana Kippo-val, és az ő felforgatott, fájdalommal kikövezett, nem éppen egyszerű életével.

Jana hosszú évek után visszatér öccséhez, illetve a családi házukhoz, mely megannyi fájdalmas emléket és titkot rejt magában, és amelyeket jobb lett volna elfelejteni ahelyett, hogy az életüket felforgatva, újra felelevenítésre kerüljenek. Az emlékezés mezsgyéjén haladva, ahogy egyre több dolog kerül újra napvilágra, úgy bonyolódik Janáék élete is, a kérdés pedig már csak az lesz, létezhet-e kiút mindebből.

TOVÁBB →
Szerző: Mona

Megtorpanva bár, de törve nem | Dan Simmons: Hyperion bukása (Hyperioni énekek sorozat 2.)

A Hyperion iránti lelkesedésem hevében azonnal nekiálltam a második résznek, a Hyperion bukásának. A sorozat igényli is a folytonosságot, hiszen ott veszi fel a történet fonalát, ahol az első abbamaradt, viszont már nem merül bele a karakterek jellemébe, hátterébe, ilyen szempontból inkább cselekményorientált, az első részhez képest. Háború, politika és vallás vegyül a zarándokok sorsának alakulásába, egy grandiózus űropera keretein belül, melyet körbefon a technológia.

★★★★☆

Na ez már keményebb dió volt az első kötethez képest, a kezdeti lendületem és lelkesedésem lassan, de fokozatosan apadt. Maga a világ továbbra is lenyűgöző, érdekeltek a történések, a beemelt szálak, viszont annyira zsúfolt és sokrétű volt, hogy akarva-akaratlanul is úgy éreztem, amikor mellette más könyvhöz nyúltam, mintha a felszínre jöttem volna levegőt venni.

A titokzatosság és a feszültségkeltés változatlanul lendületet, löketet ad a haladáshoz, ám egymásra rakódva, halmozva egy idő után úgy éreztem, mindezek éppen a visszájára fordítják az egészet, és csak tolom magam előtt ezt a fene nagy kinyilatkoztatásokkal, filozofálgatásokkal tűzdelt, sejtelmekkel teli, Időkriptákkal beharangozott, Shrike által fenyegetett, Maggal összeköttetett, Hálóval körbeszőtt „valamit”, amivel kapcsolatban hatalmas bizonytalanság uralkodott bennem, megtudom-e valaha, mi is az valójában. Szó, mi szó, többségében helyre kerültek a miértek és a hogyanok ezen a rögös, végeláthatatlan úton, ugyanakkor maradt még pár rágatlan csont is, a következő részekre.

A harmadik és negyedik könyv is érkezik majd jövőre újraszerkesztett kiadásban, így bőven lesz idő rápihenni erre a grandiózus sorozatra, itt most úgy érzem a bőséges 1226 oldalnyi klasszikus tudományos fantasztikum után rám is fér.

Szerző: Mona

Bevezető szösszenet | Stephen King: A harcos (A Setét Torony sorozat 1.)

★★★★☆

Szégyenszemre kevés regényt olvastam még Kingtől, amelyeket sorra kerítettem, ráadásul mind olyan volt, amelynél a filmadaptációt előbb láttam, így sem a hangulat, sem a meglepetés ereje nem tudott teljes erejével érvényesülni. A Setét Torony sorozat nyitányával végre megdőlt ez is, egy általam nem ismert, idegen helyre csöppentem, és nem mondom, hogy teljes mértékben odáig voltam érte, de mégis volt benne valami, ami arra sarkallt, hogy a többi regénye felé fordítsam a figyelmem – természetesen a folytatások mellett-, letaszítva az egyéb várományos, betervezett könyvet.

Amellett, hogy ez is már az átdolgozott kiadás az első, a ’70-es években megírt verzióhoz képest, amelyben az ellentmondásokat kigyomlálja, a rajongók nagy örömére vadonatúj, lüktetően színes borítót is kapott (azt mindenki döntse el, a megújulás tetszetős-e vagy sem), ahogy az egész sorozat is, melyet a kiadó apránként csepegtetve jelentet meg a kiéhezett, későn érkező rajongóknak, hátrányára a használt könyvvel vaskos hasznot remélőknek. Mindez remek alkalmat adott az összeismerkedésre, kezdetben csak az első részre elkötelezve magam, mert egyáltalán nem voltam biztos benne, hogy egymásra fogunk-e találni. Most, az elolvasása után már tudom, hiba volt, így azóta korrigáltam is lemaradásomat, és azóta is az jár a fejemben, mit tudhat ez az író, amivel ennyire rabul ejtett?

A történet a maga 264 oldalával nem sok mindent sejtet, ám annál érdekesebb, földöntúli, szürreális jeleneteknek lehetünk szemtanúi, talán emiatt is érdekel annyira a folytatás, mi jöhet még. Érződik rajta, hogy nem egy modern fikció, kicsit ütött-kopott, kicsit elmélázó, a western műfajának sajátosságait hozó, és azt kell, hogy mondjam, pont erre van szükségem ebben a rohanó világban. Egy kicsit megállni, körbenézni, megfigyelni, és türelmesnek lenni, mert tudom, nagy dolgok vannak itt készülőben, és epekedve várom, hogy megismerhessem én is.

A harcos elolvasásával hivatalosan is elkezdődött számomra az őszi olvasmányok időszaka, és nem csupán Roland indult el hosszú útjára, hanem én is, Stephen King munkásságának szélesebb megismerése apropójából.

Szerző: Mona

Az atombomba atyjának és a világvégének találkozása egy alternatív valóságban | Robert J. Sawyer: Az ​Oppenheimer alternatíva

„Én lettem a halál, világok pusztítója.”

Nyakunkon az Oppenheimer film a zseniális Cillian Murphy főszereplésével, Christopher Nolan legújabb filmjeként (ha esetleg nem láttad még, itt egy kedvhozó előzetes), ezért keresve sem találhattam megfelelőbb alkalmat arra, hogy Robert J. Sawyer nemrég magyarul megjelent regényéről, Az ​Oppenheimer alternatíváról, és az ehhez kapcsolódó benyomásaimról, olvasási élményemről írjak.

A könyv kezdetben az atombomba kifejlesztésének körülményeiről számol be a tudósok szemszögéből, nagyrészt Oppenheimer nézőpontjából végigkísérve. A Manhattan-tervre keresztelt projekt mellett Teller Ede még ennél is tovább megy, és egy magfúzión alapuló szuperbombát fejlesztene, ám az ehhez kapcsolódó kutatásai alatt felfedezi, hogy 2030-ra a Napból kilökődik a legkülső réteg, amely az egész belső Naprendszert elpusztítja. Innentől kezdve a cél az lesz, hogy a legnagyobb tudósok összefogásával megpróbálják megmenteni az emberiséget.

TOVÁBB →
Szerző: Mona

Egy ígéretes kezdés | Nicholas Binge: Felemelkedés

Ismeretlen, első könyves szerzőként nem voltak különösebb elvárásaim Nicholas Binge Felemelkedés című regénye vonatkozásában, még annak ellenére sem, hogy a 2023-as évben ez volt az Agave első, ízig-vérig sci-fi újdonsága (mármint olyan értelemben, hogy nem valamelyik bejáratott, kedvelt írójuk újabb, vagy újra kiadott művét hozták, hanem egy „vadidegen” regényét). Talán ennek is köszönhető, hogy kellemes meglepetést okozott ez a könyv, témájában és történetében egyaránt.

A Felemelkedés eleinte tele van titkokkal és furcsa dolgokkal: Harold, aki egykor orvosként tevékenykedett, majd visszavonulva megmagyarázhatatlan jelenségeket tanulmányozott, eltűnt. Testvére majdnem 30 év után talál rá egy eldugott pszichiátrián, kommunikációra alig képes állapotban, paranoid téveszmékkel, csapongó hangulattal a nyugtalanság és az erőszakosság között. Találkozásukat követően ráadásul öngyilkos lesz, egyedül unokahúgának címzett levelei maradnak fenn utána, élete tanúbizonyosságaként. Ezek a levelek viszont – egy titkos expedíciót feltárva – mindent megváltoztatnak. A semmiből bukkan fel az óceán közepén egy rejtélyes hegy, Harold pedig, a második expedíció egyik tagjaként próbálja megfejteni a titkát. De hogy mi történt az első expedícióval, azt még az egyetlen túlélő sem tudja megmondani, aki azóta mentális problémákkal küzd (aki nem mellesleg Harold volt felesége). Senki sincs igazán beavatva, egyre több a szokatlan tényező és a bizarr esemény, előttük pedig csak egyetlen cél lebeg: feljutni a csúcsra, noha önmaguknak sem tudják bevallani, miért érzik ezt a késztetést.

TOVÁBB →