Szerző: Mona

A képregények sokrétűbbek, mint gondolnád #5 | Joe Hill: Egy kosár fej (Egy kosár fej sorozat 1.)

Most, hogy visszavonhatatlanul és végérvényesen maximum fokozatra kapcsolt a nyár, érdeklődésem a tavalyi évhez hasonlóan újfent a vizuális irodalom felé irányult, ám ezúttal nem a finomkodás felé vettem az irányt, hanem egyenesen Joe Hill hátborzongatóan beteg képzeletének egy újabb ékes, színes bizonyítékával ismerkedtem meg az Egy kosár fejnek köszönhetően.

Senki sem az, akinek látszik ebben a 80-as évek Amerikáját megidéző, horror és thriller véres mezsgyéjén mozgó képregényben. A történet egy szigeten játszódik, a bajsejtelmes és titokzatos, amerikai zászlóval fedett kosárkát cipelő árny jelenete után egy röpke pillanatig szelídebb vizekre evezünk: megismerjük a seriffnél gyakorlatoskodó fiatalembert, és barátnőjét, June-t, akik nyarukat tervezik éppen. Ám az idill, ahogy sejthető, nem tart sokáig, négy rab ugyanis megszökik a helyi börtönből, ráadásul a lány barátját elrabolják. June pedig nem tétlenkedik, kezébe veszi az irányítást egy különös viking fejszével, ám a fejetlenség nem hozza el áldozatai halálát, így teljes öntudatukban fedik fel a lány előtt a mocskos valóságot, a szigeten folyó bűnözés és kegyetlenség pokláról, egy kosárban gyülekezve.

TOVÁBB →
Szerző: Mona

Nyögvenyelős | Daniel Kraus: Bálnahullás

Daniel Kraus nevével annak idején A víz érintése kapcsán találkoztam először, emlékeim között a mai napig megmaradt az a sodródó, melankolikus stílus, amely a regényt jellemezte, és amit annyira szeretek. Nemrég megjelent könyvében, a Bálnahullásban újfent a vízi világnál maradva, a hangvételt meghagyva, ám teljesen más műfajban és témában, egy férfi és egy bálna nem éppen szerencsés találkozását eleveníti meg: merülése során főszereplőnk egy bálna gyomrába kerül, innentől pedig elindul a küzdelem az életben maradásért, miközben megismerjük múltját és az okokat, miérteket, amelyek az ámbráscethez vezettek.

Jay Gardiner élete apjának köszönhetően mindig is a búvárkodás és vízi merülés körül forgott, ha akarta, ha nem. Kapcsolatuk örökös lelki küzdelem volt a fiú részéről, míg a külvilág szerette és tisztelte az apát tengeri hivatása, tudása és tapasztalatai miatt, addig gyermekének nem jutott más, mint az elnyomás, az eltérő gondolkodás és érdeklődés nem volt megengedhető számára. Kamaszkorában ezért elszökött otthonról és teljes mértékben kivonta magát az apjával való kapcsolattartás alól, így annak betegségéről és öngyilkosságáról is utólag értesül. Érzelmi viharának lecsendesítése érdekében merülést tervez ott, ahol feltételezhetően apja halála bekövetkezett, hogy maradványai megtalálásával feloldozást nyerhessen bűntudata alól. Egy óriáskalmár, majd pedig a bálna hirtelen felbukkanása azonban mindent megváltoztat, és az egy órára elegendő oxigénje elindítja a visszaszámlálást az életben maradásért.

TOVÁBB →
Szerző: Mona

Tökéletes folytatás | Edward Ashton: Antianyag blues (Mickey7 sorozat 2.)

Kellemes felüdülést jelent Edward Ashton jelenléte a sci-fi irodalomban, amolyan intelligensen szórakoztató író, aki könnyed stílusával, humorával teszi olvasmányossá műveit, de közben nem feledkezik meg a műfaj tudományos oldaláról sem. Az Antianyag blues két év elteltével veszi fel ismét Mickey történetének fonalát, aki a terraformáló hajó eldobhatójaként volt jelen a küldetés során, akinek munkája abból állt, hogy halálos bevetéseken oldjon meg dolgokat, hiszen halála után klónozás segítségével visszahozták emlékeivel feltöltött másolatát. Manapság már viszont egyszerű telepesként tengeti mindennapjait, de hiába, a vér nem válik vízzé, és amikor a kolónia túlélése lesz a cél, újfent szükség lesz a szolgálatára. Persze, nem mellékesen a bonyodalmat saját magának köszönheti, így tulajdonképpen bőrének mentése érdekében vállalja a kockázatot.

★★★★★

Na, hát valahogy így kell egy második részt megírni: ugyanazzal a sémával, csak egy kicsit máshogy fűszerezve, a tökéletes harmóniát meghagyva. Míg az első részben a múltbeli események kerültek felvázolásra, illetve a halhatatlanság körüli filozofikus gondolatot kötötték le főhősünk szabad perceit, itt a terraformálás alatt álló bolygót tárja elénk jobban és ismerteti meg velünk, valamint az egyes fajok közötti kapcsolatokat boncolgatja. Fordulatokban most sincs hiány, viszont sokkal több a kalandozás és az akció így, hogy távolabbi, eddig felfedezetlen területekre is elkalauzol minket.

Az élvezeti faktor továbbra is maximum fokozaton dübörög, néha pedig nem is szükségeltetik több, továbbra is tökéletes levezetés lehet egy-egy- fajsúlyosabb mű után, vagy éppen ráhangolódás gyanánt.

A duológia, ha minden igaz, ezzel a résszel lezárult, ám az író nyilatkozata szerint a kérdés nyitott, folytatódik-e a későbbiek során Mickey története, szerintem rengeteg a potenciál benne, még így is, hogy minden rész kellőképpen megállja a helyét, hiányérzet nélkül.

Szerző: Mona

Az idei legkülönlegesebb olvasmányom | Anna Cima: Emlékeim az angolnáról

Kétségkívül a legkülönlegesebb olvasmányon vagyok túl, az Emlékeim az angolnáról Japánnal átitatott fejezeteivel, szerteágazó cselekményével, a beleszempészett misztikumával teljesen elvarázsolt. A cseh nemzetiségű, Japánban élő Anna Cima nevével találkoztam már ugyan, de most, a nemrég megjelent regényének elolvasása után már értem, miért is szeretik annyira.

A regény középpontjában három nő áll, akiknek sorsa szorosan összefonódik a történések által. A félig cseh, félig japán származású Szára egy angolnák kutatásával foglalkozó intézetben dolgozik, szigorú körülmények, még szigorúbb főnök alatt, ráadásul a kevés fizetése miatt az akvarisztikai szaküzletet üzemeltető Nakadzsima úr egyik kiadó szobájában lakik, ahol néha be is segít a munkálatokban. Itt lakik még Miju is, a különc és szűkszavú lány, aki a saját világában él, sajátos felfogással, ám Szárával valahogy mégis nagyon jól megértik egymást, így egyfajta sajátos szimbiózisban tengetik napjaikat. A fiatal kutatót bajba sodorja a munkahelyén, hogy egy újságíró unszolására nyilatkozik a kihalóban lévő angolnákat illetően, ám nem sokkal utána ez az újságíró nyomtalanul eltűnik. A vele viszonyt folytató Juka, Szára egykori osztálytársa felkeresi a lányt az interjúval kapcsolatban, hátha kiderül, mi vezethetett a férfi titokzatos köddé válásához, az események pedig innentől fogva indulnak be igazán, amikor a nyomozásuk során egyre rejtélyesebb dolgokba keverednek.

TOVÁBB →
Szerző: Mona

A képregények sokrétűbbek, mint gondolnád #4 | Szakacuki Szakana: Bolygóvándor 1.

A japán irodalommal való ismerkedésem nem lett volna teljes a mangák kihagyásával, és úgy vélem – bár nem igazán az én műfajom -, tökéletes választásnak bizonyult kezdésnek a Bolygóvándor. A kis herceg hangulatát megidéző történetben tanúi lehetünk, ahogy a 303-as számú utazó névre hallgató főszereplő járja az univerzum bolygóit, melyek emlékeit már csupán a titokzatos tóbiásfák őrzik.

Nem mindig sikerült ráállnia a szememnek a jobbról balra történő haladásra, és nem mondom, hogy a végére meg tudtam szokni, de így legalább jobban belemélyedtem a képkockák világába, megfontoltabban olvasva a sorokat. Az első színes oldalak gyönyörűek, illetve a védőborító alatt is megbújik pár megelevenített tárgy, illetve plusz rajz, az élményt már csak akkor lehetett volna még tovább fokozni, ha az egész színesben kerül megrajzolásra fekete-fehér helyett, akár ezzel a kék színvilággal.

Vizualitása a színhiány ellenére is rendkívül kifejező, a tájképek és a városok utcái, a csendéletek is nagy hangsúlyt kapnak a dialógusok mellett, erősítve a melankolikus atmoszférát, amely körbelengi az egész kötetet. Epizodikus fejezeteivel egy-egy helyszínre kalauzol, a rejtélyes, szunnyadó világ misztikuma mellett magát a fő karaktert övező rejtélyek teszik még különlegesebbé, és mélyítik el az elsőre könnyednek gondolt, olykor humoros sorokat.

TOVÁBB →
Szerző: Mona

A japán irodalom iránti megszállottságom kezdete | Híragi Szanaka: Az ​elvesztett emlékek lámpása

Van valami különleges, szinte mágikus hangulata a japán irodalomnak, ezt már Ishiguro esetében többször is megtapasztalhattam, de mellette ott vannak azok a rövid történetek is, mint például a Mielőtt a kávé kihűl sorozat, A Kamogava Kifőzde, A ​Telihold kávézó és társai, amelyek egyszerre tűnnek könnyed, gyors olvasmányoknak, érzelmi mélységük mégis nagy horderejű, cselekményük egyenesen magával ragadó. Az ​elvesztett emlékek lámpása is ezeknek a röpke, mégis lebilincselő köteteknek a táborát gyarapítja az írónő, Híragi Szanaka első magyarul megjelent regényeként, és bár az ehhez hasonló művekkel való ismerkedésem még csak most vette igazán kezdetét, azt biztosan állíthatom, hogy ez a könyv ott marad a legjobbak között.

TOVÁBB →