Az észak, amely egyszerre magával ragadó, ugyanakkor kegyetlen | Karin Smirnoff: Elmentem ​az öcsémhez (Jana Kippo sorozat 1.)

A skandináv irodalom különleges helyet foglal el a kedvelt olvasmányaim között, van valami megmagyarázhatatlan vonzódásom ehhez a lelassult, részletekbe menő, sokszor zord atmoszférához, amelyben ezek a regények íródnak. Karin Smirnoff nemrég megjelent regénye, az Elmentem az öcsémhez is ebben a szellemben íródott, sőt, ha lehet ezt mondani, lélektani drámaként a fagyos észak legsötétebb lélekbugyraiba nyerhetünk bepillantást, ráadásul egy trilógia nyitányaként ismerkedhetünk meg Jana Kippo-val, és az ő felforgatott, fájdalommal kikövezett, nem éppen egyszerű életével.

Jana hosszú évek után visszatér öccséhez, illetve a családi házukhoz, mely megannyi fájdalmas emléket és titkot rejt magában, és amelyeket jobb lett volna elfelejteni ahelyett, hogy az életüket felforgatva, újra felelevenítésre kerüljenek. Az emlékezés mezsgyéjén haladva, ahogy egyre több dolog kerül újra napvilágra, úgy bonyolódik Janáék élete is, a kérdés pedig már csak az lesz, létezhet-e kiút mindebből.

TOVÁBB →

Janne Teller – Semmi

semmiMegannyi helyen tették már fel minden kérdések kérdését, a soha el nem döntött, nyitva hagyott és mindenkire saját magára rábízott, elgondolkoztató témakört: mi is az élet értelme? Nem véletlen, hogy nem született még egyetemes válasz rá, hiszen minden ember élete más és más, ennélfogva különböző értékrendek alapján élik mindennapjaikat és igyekeznek beteljesíteni azt, kihasználva minden pillanatát (vagy legalábbis törekedni rá).

Viszont így, hogy egyénre szabható nem túl szerencsés bármilyen alkotásnak megmondania a „tutit”, hogy na akkor ez az élet értelme és pont, mától ennek szellemében tessék élni. Ezért voltak bennem aggályok, amikor olvasgattam Janne Teller Semmi című, tanmesének és példázatnak szánt regényéről, mert féltem, hogy megkapom az általa vélt igazságot, melynél fennáll a veszély, hogy nem tud vele az olvasó azonosulni. Szerencsére nem vitte az író túlzásba, de azért volt pár furcsának tűnő gondolatmenete, melyet érdemes boncolgatni. Na de ne szaladjunk előre, először is röviden arról, miről is szól a könyv. TOVÁBB →

Rainbow Rowell – Eleanor és Park

eleanoresparkA ’80-as évek mindenről szólt, csak éppen a visszafogottságról nem, már ami az öltözködést és a zenét illeti. Tomboltak a popslágerek az egyik oldalon, üvöltött a rock és a punk a másikon, mindkét nem előnyben részesítette a hosszú hajat – azon belül is az oroszlányhatású, feltuningolt változatot – és  minél több színt, kiegészítőt aggattak magukra a fiatalok minél elnagyoltabb formákkal, annál divatosabbnak számított.

De amennyire felkapott, pörgős volt mindez, maguk a hétköznapok, az emberek élete egy sokkal nyugodtabb, kiszámíthatóbb, már-már egyhelyben toporgó benyomást keltett, ahol az emberek az életüket még valóban élték és nem sodródtak vele együtt, illetve nem nyomta rá bélyegét a technika a napjaikra.

Ebbe az időszakba, pontosabban 1986-ba kalauzol bennünket Rainbow Rowell az Eleanor és Park című regényében és bár nem a korszak sajátosságai kerülnek a mű középpontjába, háttérként elő-előkacsingatva kiváló alapot biztosít a két fiatal történetének. TOVÁBB →