Kategória /Metropolis Media Group Kiadó

Szerző: Mona

Ember és gépnép kapcsolatáról | T. J. Klune: A bábuk élete

Egyszer volt, hol nem volt, élt egyszer egy ősöreg és csendes erdő mélyén egy Giovanni nevet viselő robot. A világából az emberek már rég eltűntek, feltalálóként igyekezett fákra épült, különleges házát otthonossá, eszközeit minél szélesebb körűvé tenni, ám a magányt nehezen tűrte. Egészen addig, amíg egy embergyermek hozzá nem került, valamint társul szegődött melléjük még két másik robot is: egy nővérrobot, illetve egy robotporszívó, akik megtöltötték élettel és humorral a mindennapjaikat, furcsa szokásaikkal. Így éltek ők, egy furcsa, de annál több szeretettel teli családként.

Biztonságot nyújtó, idilli közegüket megbolygatja, amikor Victor, a család emberi tagja egy ismeretlen robotra bukkan, megjavítva pedig kiderül (bár a HAB névre keresztelt robotnak nincsenek emlékei), a múltban Giovanni és ő ismerte egymást. A bonyodalmak innentől veszik igazán kezdetüket, a múlt sötét árnyainak hitt robotok lecsapnak rájuk és elragadják Giót, főhőseinknek pedig nem lesz más választása: fel kell kerekedniük a gépek uralta városba, hogy megmentsék társukat az újraprogramozástól, vagy ami még rosszabb, a megsemmisítéstől.

TOVÁBB →
Szerző: Mona

„Vajon hány szívet kell ládákba rakni ahhoz, hogy a fájdalom átalakuljon valami mássá?”| Agustina Bazterrica: Pecsenyehús

Egy újabb disztópikus regény, amelyben a világ kifordul önmagából, és elhatárolódik saját értékrendjétől: az állatokat egy halálos vírus miatt megsemmisítik, ennek eredményeképpen eltűnnek a házakból, az utcákról, az állatkertekből, a vadonból, ugyanakkor a vágóhidakról, illetve a boltok kínálatából is. A világ vezetői úgy gondolják, hús nélkül mit sem ér az emberiség, ezért kitalálják, hogy embereket fognak tenyészteni a kieső táplálék helyettesítésére. A húsfeldolgozás ezzel a megváltozott körülménnyel, génmódosított, hangjuktól megfosztott egyedekkel újra megindul, történetünkben éppen egy ilyen Húsgyár hivatalnoka szemszögéből követhetjük az eseményeket egy olyan világból, ahol a kannibalizmus nemhogy elfogadottá, de a mindennapi élet részévé is vált. A főszereplő, Marcos Tejo érzelemmentes profizmussal kalauzol bennünket a normálisnak álcázott pokol legsötétebb bugyraiba, miközben legbelül, a szívében háború dúl. Egy nap ráadásul ajándékba kap egy fogyasztásra szánt nőstényt, a dolgok pedig innen bonyolódnak csak igazán.

TOVÁBB →
Szerző: Mona

Az atombomba atyjának és a világvégének találkozása egy alternatív valóságban | Robert J. Sawyer: Az ​Oppenheimer alternatíva

„Én lettem a halál, világok pusztítója.”

Nyakunkon az Oppenheimer film a zseniális Cillian Murphy főszereplésével, Christopher Nolan legújabb filmjeként (ha esetleg nem láttad még, itt egy kedvhozó előzetes), ezért keresve sem találhattam megfelelőbb alkalmat arra, hogy Robert J. Sawyer nemrég magyarul megjelent regényéről, Az ​Oppenheimer alternatíváról, és az ehhez kapcsolódó benyomásaimról, olvasási élményemről írjak.

A könyv kezdetben az atombomba kifejlesztésének körülményeiről számol be a tudósok szemszögéből, nagyrészt Oppenheimer nézőpontjából végigkísérve. A Manhattan-tervre keresztelt projekt mellett Teller Ede még ennél is tovább megy, és egy magfúzión alapuló szuperbombát fejlesztene, ám az ehhez kapcsolódó kutatásai alatt felfedezi, hogy 2030-ra a Napból kilökődik a legkülső réteg, amely az egész belső Naprendszert elpusztítja. Innentől kezdve a cél az lesz, hogy a legnagyobb tudósok összefogásával megpróbálják megmenteni az emberiséget.

TOVÁBB →
Szerző: Mona

T. J. Klune és az ő szívmelengető történetei | Ház az égszínkék tengernél és A suttogó ajtón túl

Elöljáróban annyit hozzáfűznék, hogy nem igazán vagyok olyan olvasó, akit rajongási szinten magával tud ragadni egy-egy szentimentális, csupaszív, már-már ragacsosan szirupos történet, ezért roppant kíváncsi voltam, hogy a rengeteg olvasói dicsérettel és ömlengéssel illetett író vajon mit tudhat, mi lehet a titka, miért van oda mindenki ezekért a regényekért? Bevallom, ilyenkor mindig bennem van a félsz a túl népszerű és túlságosan szeretett művek iránt, számomra ez sok esetben éppen az ellenkező hatást váltja ki, és nem ritka, hogy a kézbe vétel helyett inkább kerülöm az adott könyveket. Ugyanakkor tagadhatatlan, hogy a kíváncsiság is ott motoszkál a fejemben, és ennek intenzitása, vagy épp egy ajánló képes olyan löketet adni, melynek eredményeképp mégiscsak azon kapom magam, hogy a beszerzési lehetőségeket böngészem. Nem volt ez másképp T. J. Klune esetében sem, a kiadó pedig volt olyan kedves, és elküldte nekem mindkét regényét. Elsőként a Ház az égszínkék tengernél került a kezembe, majd nem sokkal követte A suttogó ajtón túl, így az az állítólagos varázs, ami körbelengi ezeket a történeteket, maximum lángon éghetett bennem, már csak az volt a kérdés, lángra lobban-e.

TOVÁBB →
Szerző: Mona

Mert valóság csak egy van – vagy mégsem? | Nikolasz Dimitrov: Valóságok ​dílere

Kóstolgatva a különféle sci-fi alzsánereket, a virtuális valóságot beemelő történetek, némi cyberpunk beütéssel egy nagyon különleges, de annál feelingesebb szelete ennek a tortának. Esetemben beletelt némi időbe, mire utat találtam ehhez az irányzathoz, emlékszem, az első Philip K. Dick élményem, az Álmodnak-e ​az androidok elektronikus bárányokkal? elolvasása során még csak derengett, mit is takar tulajdonképpen, majd nemrég, a Mátrix sorozat újranézése során érkezett el az áttörés, amikor is teljesen magával ragadott az az életérzés, ami a műfaji sajátosságból fakad. Ebben a nagy hévben olvastam már a Neuromancert, ami viszont sajnos kicsit visszahúzott a lelkesedésemből, ezért örültem, amikor nekiálltam Nikolasz Dimitrov: Valóságok dílere című regényének és felfedeztem, hogy tulajdonképpen mutat hasonló jegyeket az előbb említett művekkel, és ez az egész technológia uralta, sötét, mocskos világ valóban remek táptalajul szolgálhat egy érdekesnek tűnő alaphelyzethez, a kérdés már csupán az lesz, mihez kezd vele az író.

A helyszín Szingapúr, ahol a legkorszerűbb technológia hálózza be a mindennapokat, az emberek pedig igyekeznek minél jobban kiélvezni az életet, a szórakozás megannyi formájában, féktelen fogyasztással, hátrahagyva a régi erkölcsi rendet, a vallások pedig teljesen átértékelődnek. Igazi cyberpunk közeg tárul elénk, a maga modern, mégis sötét világával. A vagyonnal rendelkező elit ráadásul egy különleges digitális droggal spékeli meg a hétköznapjait, főszereplőnk, Zoltán feladata pedig az lesz, hogy beépüljön a vállalatba, amely ezt a drogot terjeszti, és kiderítse ennek az egész projektnek a lényegét.

TOVÁBB →
Szerző: Mona

Elgondolkodtató, ijesztő, mégis zseniális | Jacqueline Harpman: Én, aki férfit nem ismertem

Van az az érzés, amikor elolvasol egy könyvet, és miután becsuktad, aznap, majd a rákövetkező nap, de még akár egy hét múlva is körülötte járnak a gondolataid, amolyan igazi máslaposság érzéssel. Számomra ezt jelentette Jacqueline Harpman: Én, aki férfit nem ismertem című könyve, amely igazi komfortolvasmánynak indult, majd hatalmas kedvenc lett belőle, és el sem tudom mondani, mennyire örülök egy ilyen regénynek, mert nagyon ritka mostanság nálam mindez.

A történet szerint 40 nő él börtönbe zárva, egy pincében, néhány őr felügyelete alatt, ahol sem napfény nem jár, sem ők nem hagyhatják el a rácsokkal elzárt területet. Nem tudni, hogyan kerültek oda, de azt sem, miért vannak ott. Egy napon megszólal a sziréna, az őrök elmenekülnek, de a rács szerencsére nyitva marad, így kiszabadulnak és útra kelhetnek, hogy kiderüljön: hol vannak, miért zárták be őket, valamint civilizációt keressenek.

Egy fiatal lány szemszögéből olvashatjuk a cselekményt, akinek nincs kinti emléke, így jóval másabb szempontból közelít meg mindent, hiszen ami másoknak akkora hiányt vagy problémát jelent, számára megfoghatatlan, vagy teljesen ismeretlen. Egyszerre érdekes látni, mit hogyan fogad, hogyan viszonyul egyes dolgokhoz, illetve az is rendkívül érdekfeszítő lesz, ahogy – mesélve az eseményeket – együtt fedezzük fel vele azt az ismeretlent, amely a rácsokon kívül fogadja őt.

TOVÁBB →