Lebegés az ökokatasztrófa tengerén | Wu Ming-Yi: Rovarszemű ember

Év elején, amíg még nem indulnak be az új megjelenések, szeretek a polcon lévő, olvasatlan könyveim közül választani, éppen az aktuális érdeklődési körömhöz igazodva. Így esett a választásom a Rovarszemű emberre, a cli-fi műfaj és a távol-keleti író kombinációjából úgy gondoltam, csak valami jó sülhet ki, és valóban, remekül megalapozta a 2025-ös évem indulását.

A Vajo-vajo szigetén élő törzs a természettel teljes összhangban, hiedelmeinek alárendelve éli mindennapjait. Atile’i-nek a hagyományoknak megfelelően, mivel betöltötte a szükséges 180 holdhónapot, másodszülöttként el kell hagynia a szigetet, ő pedig útra kelve, korábbi sorstársai szellemének társaságában sodródik egy rejtélyes sziget felé. A világtól elzárt közösséget elhagyva, átugrunk a modern társadalomhoz, ahol a természet próbálja visszakövetelni jogos jussát: természeti csapások által sújtja Tajvan szigetét, mi pedig néhány itt lakó helyzetével ismerkedhetünk meg, akik ebben az ökokatasztrófában próbálnak boldogulni. Egyikük Alice, aki elveszítette férjét és fiát, és öngyilkosságra készülve vágja ki magát a mindennapi kapcsolataiból, ám amikor otthona is a tájfun áldozatává válik, és egy szemétsziget eléri a partokat, élete különös fordulatot vesz. A látszólag egymástól független szereplők és helyzetek a regény folyamán fonódnak össze, és sodródnak az árral, akár a történetben felgyülemlett, tengeren ringatózó szemétsziget.

TOVÁBB →

Érdekes alapkoncepció, a semmiért | Jennifer Egan: A ​mézeskalács ház

★★★☆☆

Akadt még néhány olyan könyv, amelyeket a tavalyi év folyamán olvastam, de még nem írtam róluk szinte semmit, gondoltam ezeket pótolva még néhány rapid poszt erejéig visszatérnék hozzájuk. Az egyik ilyen volt Jennifer Egan: A mézeskalács ház, melynek a fülszövege nyert meg magának, és így az elején meg kíváncsian vetettem bele magam ebbe a különlegesnek vélt történetbe, ahol személyek, családok, kapcsolatok, függőségek bukkannak fel, néhol összefonódva, néhol görcsösen megpróbálva összekapaszkodni, újra egymásra találni.

Leginkább a se veled, se nélküled viszony adja vissza, mit éreztem olvasása közben: amikor letettem, nem hagyott békén a gondolat, mibe fogok vajon még belecsöppenni, ám amikor a kezembe vettem, valahogy elveszítettem az érdeklődésemet egy idő után, főleg a közepe tájékán távolodtam el mérföldekre attól, amit a regény közvetíteni akart felém (ha egyáltalán volt ilyen célja).

Tipikusan az a könyv, amelyben a fülszöveg sokkal kecsegtetőbbre és összeszedettebbre sikerült, mint maga a regény, pedig a sci-fi eleme nagyon izgalmasnak ígérkezett, csak kár, hogy kiaknázatlan maradt még úgy is, hogy úton-útfélen felbukkant a cselekmény folyamán.

A disztópia és a női szerepek

A kedvenc témám regények vonatkozásában a disztópia, vagyis egy negatív, (egyelőre) elképzelt jövőkép, melyek nagyon érdekes, de egyben ijesztő közegeket, társadalmakat festenek le. Ha meglátom ezt a címkét egy-egy mű vonatkozásában, máris többet szeretnék tudni az adott könyvről, vagy legszívesebben már olvasnám is, ebben a kategóriában még a young adult sem akkora akadály, fogalmazhatunk úgy is, hogy szinte szó szerint éhezem ezek után a különleges világok után. Nem tudom már, mi volt az a pont, ahol ez a szerelem kialakult, de az évek folyamán töretlen lelkesedéssel vetem bele magam mindenféle ehhez kapcsolódó tartalomba, legyen szó akár klasszikusról, akár friss megjelenésről. Szerencsére mindkét vonalon el vagyok látva utánpótlással, így nincs okom panaszra, ezért is választottam nem csupán egy, hanem jelen esetben három disztópikus regényt ennek a bejegyzésnek az alapjául, a női szerepekhez kapcsolódva. 

Nyugi, nem fogok nagy feminista szónoklatokat kanyarítani ezen irományon belül, egyrészt egyáltalán nem vallom magam annak, másrészt megmondó ember sem szeretnék lenni, csupán azért választottam a nők köré font  disztópiákat, mert az elmúlt időszakban több ilyen könyv is akadt a kezembe. Kezdve Jennie Melamed: Lányok csöndje című nyomasztó, felkavaró regényével, ahol a lányok teljes elnyomás alatt tengetik életüket, a szabadság és az emberi méltóság teljes hiányával. A másik végletet Naomi Aldermantől A hatalom képviselte, melyben a nők különleges erőre tesznek szert és a férfiak kezéből szépen kicsúszik az irányítás. Valahol pedig középtájt helyezkedik el legutóbbi olvasmányom, Margaret Atwoodtól A szolgálólány meséje, amelynél már komplexebb társadalom alakul ki, ám a termékeny nők számára nem sok szabadsággal kecsegtet ez a berendezkedés. Nézzük őket kicsit részletesebben:

TOVÁBB →

Mesterhármas

Tudom, ilyenkor évváltáskor inkább az összegzéssel kellene foglalkoznom (majd mindenképpen eljön annak is az ideje), de volt három olyan olvasmányom 2018-ban három brilliáns írónőtől, akik egytől-egyig beírták magukat második magyarul megjelent regényükkel a kedvenc íróim közé. Így az a minimum, hogy szentelek nekik egy kis bejegyzést. :) TOVÁBB →

Gyorsértékelés | Han Kang – Növényevő

Egy nő, aki elhatározza: innentől kezdve nem eszik húst. Akár egy modern, vegetáriánusról szóló történet is lehetne a Man Booker-díjat nyert regény, Han Kang Növényevő című műve, de attól rettentően messze áll. Jonghje ugyanis egy meglehetősen bizarr, nyers hússal és halállal kapcsolatos rémálom miatt dönt úgy, hogy addigi hétköznapi, szürke életében változást eszközöl és kiírt mindent az életéből, ami állattal kapcsolatos. Kezdeti fázisát férje nézőpontjából követhetjük, ekkor még marad némi kapcsolata környezetével, mindössze családtagjaival, főként az apjával kerül összetűzésbe döntése miatt.

Az idő múlásával azonban az amúgy sem bőbeszédű nő egyre jobban elszigetelődik a társadalomtól és a körülötte lévő emberektől és olyan abszurd események veszik kezdetét, melyek alapján joggal gondolhatnánk: végül növénnyé fog főszereplőnk változni. És ez nem túlzás.

„Amíg a feleségem növényevő nem lett, egyáltalán nem tartottam különlegesnek.”

Mivel rövid regényről van szó, nagyon tömör és lényegretörő, emellett groteszk és felkavaró is, de ugyanakkor mégis hagy bőven teret a művészi vonulatoknak is az író. Szépen megírt történet arról, hogy egy ember döntése miképp hat családjára, hogyan pusztítja el radikális elhatározásával nemcsak önmagát, de a férje, a sógora, majd a nővére normális életét is. Mindezt pedig nem a saját, hanem az ő nézőpontjukból, ezzel is szemléltetve testének és lelkének leépülését.

Érzékeny lelkűek csak óvatosan olvassák, mert meglehetősen intenzív és felzaklató, nem egy könnyed olvasmány. Számomra az volt a legnehezebb, ahogy Jonghje passzivitásának köszönhetően a családtagok mellett a mi türelmünket is próbára teszi: ahogy a tehetetlenség elhatalmasodik a sorok között, elveszítjük emberileg a nőt és mindössze csupán végigolvashatjuk, ahogy mindenki csődöt mond körülötte és hagyják kiteljesedni rögeszméjét, miközben ő maximum annyit tesz, hogy belemosolyog egyet a napfénybe, akár egy jóravaló pszichopata.

Han Kang - Növényevő

Kiadó: Jelenkor Könyvkiadó
Kiadás éve: 2017
Eredeti cím: The Vegetarian (채식주의자 )
Eredeti megjelenés éve: 2007
Oldalak száma: 184