Már akkor is sokat szemeztem ezzel a regénnyel, amikor még híre-hamva sem volt a magyar megjelenésnek, de témáját tekintve mindig is voltak fenntartásaim. A disztópia műfaj miatt ellenállhatatlanul vonzódtam hozzá, a harc, mint szórakoztatási forma viszont inkább taszított. Végül kicsiny hazánkba való eljutása, és a megismerési vágy csak győzedelmeskedett, és így elolvasás után visszagondolva rá, valóban megérte kézbe venni, a kisebb hibái ellenére is, mert jóval túlmutat azon, hogy egyszerűen csak bemutassa nekünk, hogyan szolgálják az elítéltek a közösséget a szórakoztatóiparon keresztül – a témában elmélyedve, a gondolatokat szabadjára engedve, feszegeti az e mögött húzódó morális kérdésköröket is.

„Mindannyian emberek voltak, mégis más elképzeléseik voltak arról, mit is jelent az emberség.”

A gladiátorharcokon részt vevők egytől-egyig elítéltek, sokaknak már azelőtt vér tapadt a kezükhöz, hogy ide kerültek. De akadnak olyanok is, akik csupán egy rossz döntés miatt ide kerülnek, mert mondjuk elnémított hentesként a vágóhídon, már nem bírták tovább. Túlélésük, és lehetséges szabadulásuk záloga, hogy a megadott számú harcokból, a kellő rangot elérve győztesen kerüljenek ki. Főszereplőink, Loretta Thurwar és Hamara „Hurrikán Staxxx” ennek az egész Chain-Gang All-Stars őrületnek a sztárjai, miután ezt a börtönrendszert szórakoztatóiparrá változtatva, minden egyes összeütközést, sőt, szinte minden egyes lélegzetvételüket közvetítve prezentálnak a képernyőkön keresztül, az otthoni fotelekben ülőknek. Rivaldafény és csillogás veszi őket körbe, szponzorokkal, rajongókkal, miközben naponta öldökölnek és küzdenek. Minden évad valami mást hoz magával, ők pedig alkalmazkodnak, túlélnek. De vajon eljöhet-e a várva-várt szabadulás, amikor a Büntetés-Végrahajtási Szórakoztató iroda szeme előtt csupán a minél nagyobb profit és nézettség lebeg?

Ebben a könyvben rengeteg minden fellelhető: egy modern börtön, amely a szórakoztatásra épít, valóságshow-szerűen prezentálva, a média megannyi árnyoldalának megvilágításával. Izgalmas harcok, filmszerű, akciódús jelenetekkel. Szerelem, amely nem ismer korlátokat, nemeket. Az elítéltek emberi oldalának létjogosultsága. Lázadás az amerikai börtönrendszer igazságtalansága, rasszizmusa ellen. Egyfajta tisztelgés az Egyesült Államok sötét bőrű lakossága előtt. A szabadság igazi jelentésének boncolgatása. De még sorolhatnám. Hihetetlennek tűnik, hogy a 422 oldal ennyi mindent elbír, ám az írónak sikerült megugrania a lécet, és a cselekménybe beleszőve foglalkozni a különféle témákkal, mindezt úgy, hogy nem erőltetett és arcba kiabálósan direkt.

„- Gyönyörű idekinn az éjszaka. Remélhetőleg a szúnyogok nem csipkednek minket halálra – mondta Ice Ice, az Elefánt. Túl akarta élni az aznapot, és megpróbálja majd túlélni az elkövetkező napokat is. Nemrég megölt egy embert. Megölt egy embert, most meg a szúnyogokról beszél. De ez itt így működik.”

Kell egy kis idő, mire az ember hozzászokik a megannyi idegen kifejezéshez, rövidítésekhez, a szószedetek böngészgetéséhez, de ha sikerül elkapni a fonalat, képes arra, hogy kiragadva a való világból, egy merőben más (ugyanakkor mégis fájdalmasan ismerős) helyzetbe kalauzolva, ne eresszen, amíg az utolsó szóhoz nem érsz.

Egyedül az irreális számú lábjegyzet nehezítette meg az olvasást, mely túlságosan sok szerepet próbál betölteni: hol szómagyarázatként, vagy szavak fordításaként funkcionál, hol az adott működéshez teszi hozzá az amerikai bürökráció sajátosságait, történelmi kiegészítéseit, hol plusz információ, olyan bulváros módon az adott személyről, de még egy-egy dalhoz youtube link is társult. A kevesebb néha több, ez ebben az esetben különösen érvényesül.

„Lépkedünk, elengedve mindazt, amire a világ vár. A gyilkoló játékok koronáját elnyert nő, Thurwar, kalapácsot tartva sétál barátnője, a kaszát hordozó mögött, akit azok Hurrikánnak hívnak, és aki remek képmása a halálnak, miközben arra vár, hogy minket X-ekké redukáljon a bőrén.”

Üdvözítő volt egy ennyire rétegelt, morális disztópiát olvasni, ami után napokig, hetekig, esetleg jóval később is lehet merengeni, átgondolni az író álláspontjait, egyetérteni vele, vagy épp ellenezni. Sokszor említettem már, de még mindig tartom, hogy az ilyen élményekért éri meg igazán olvasni, még akkor is, ha nem minden pontjában tökéletes az adott történet. Sőt, az sem baj, ha több ízben nem értünk egyet az olvasottakkal, mert legalább használjuk, ami a koponyánk alatt van, és formálódunk a megismerés által, szélesítsük a perspektívánkat, ezek tesznek minket értelmes, gondolkodó emberré, és nem csupán egy birkává, aki követi a tömeget, bármint is rakjanak elé.

4/5