A 2024-es év végéhez közeledve végre sikerült eljutnom oda, hogy teljes mértékben ráálljak King regényeire, és mindig becsempésszem az aktuális olvasmányaim sorába. Bár a lista még rettenetesen hosszú, és egyáltalán nem egyszerű ennyi év munkásságát csak úgy beszerezni (főleg, ha az ember a szépérzékét nem hajlandó mindenáron beáldozni az olvasás oltárán, és inkább a reménykedő várakozásra áll át, ugye… :)), azért szerencsére van így is miből szemezgetni.

A Tortúrán felbuzdulva ismét egy korai történetéhez nyúltam: a Borzalmak városa, második regényeként, eredetileg 1975-ben jelent meg (nálunk a legelső kiadásra 1991-ben került sor). Főgonoszként ezúttal vámpírokat kapunk, a klasszikus félelmetes szörnyfajtaként, mindenféle csillogástól mentesen. Volt egy hangyányi fenntartásom emiatt, mert az utóbbi időben egyrészt elcsépelt, másrészt teljesen eltorzult és kifordított kép alakult ki ezekről a természetfeletti lényekről, ám ahogy belemerültem a fejezetekbe, köddé vált mindenfajta ellenérzésem, sőt, visszaadta abbéli hitemet, hogy igazából lehet borzongani a vérszívóktól, csak a megfelelő, egyáltalán nem finomkodó kezekből kell kikerülniük.

Ben Mears visszatér gyermekkori traumájának helyszínére, a Jerusalem’s Lot nevet viselő, álmos kisvárosba, hogy íróként tollat ragadva, kiírja magából az átélteket, és ezzel megnyugvásra leljen. A titokzatos, gyilkosság helyszínévé váló Marsten-ház – amely a máig feldolgozhatatlan eseményt okozta számára – azóta is rendületlenül áll, egyfajta fenyegető árnyként emlékeztetve az ittenieket a tragikus múltra, ráadásul rejtélyes, új tulajdonos veszi birtokba, aki idővel kimutatja a foga fehérjét (ha-ha). Ben, a helyiekkel összefogva felveszi a harcot a veszedelemmel, amelynek vérszomja nem ismer kegyelmet, és amely az egész városra nézve veszélyt, és pusztulást hozhat.

Remekül építi fel a tipikus kisvárosi feelinget, az egyes lakókat fejezetről-fejezetre ismerjük meg, mindenféle fura szokásaikkal, ügyes-bajos dolgaikkal együtt, mindenkit elhelyezve a város társadalmi rangja szerint. Nincs mit szépíteni rajta, a kiváló írói vénájának köszönhetően rövid időnek kell csupán eltelnie, és már szinte régi ismerősként üdvözöljük a sorokban felbukkanó karaktereket. Együtt legyintünk a szomszédokkal, ha valaki valami badarságot csinál, vagy ítélkezünk egy-egy félrecsúszás alkalmával, mosolygunk a gyermeki civakodásokon. Ám senkit ne tévesszen meg ez a „bemelegítés”, a kisvárosi miliőbe történő betekintés, mert bőven akad borzongás, amikor beférkőzik az idilli hétköznapokba a gonosz. Belekerülve az események sűrűjébe, a túlélésért folytatott küzdelem közepette már együtt izgulhatunk a főhősökkel a szereplőkért, és King stílusából fakadóan lesz is miért, hiszen egy-egy huszárvágással képes kiiktatni olyanokat, akik naív szemünkben sérthetetlennek tűnnek. Nem finomkodik, és ez nagyon jól áll a könyvnek.

Egyre jobban kezdem megszeretni a felbukkanó író karaktereit, mintha általuk, szócsőként használva szemszögeiket, kifejezőbben érzékeltetné az eseményeket. Ben is ilyen, ő képviseli a történet lelkét, aki által a cselekményben részt vehetünk, és megtapasztalhatjuk, milyen, amikor minden felborul és szétesik az ember körül. A Tortúrának is ez az írói véna jelenléte jelentette az egyik legnagyobb erősséget, és tudom, hogy több művében is előszeretettel alkalmazza ezt, így kíváncsi leszek, melyik regényében fog ez még tovább öröklődni, esetlegesen kiteljesedni.

Azóta már megismerkedtem néhány későbbi művével is (ezekről lesz szó legközelebb), így már némileg jobb rálátásom lett a korai és modernebb alkotásai között fellelhető különbségekre. Érezhetően másabb hangulatot árasztanak magukból: a régebben születettek még jóval nyersebbek, elborultabbak és kegyetlenebbek, és nekem ez a selymes csomagolópapírtól mentes, csupasz förmedvény, ami King tollából kiszökött, rettenetesen tetszetős, ez most a Borzalmak városa által is igazolást nyert. A Carrie kivételével minden korai műve telitalálat volt számomra, így megfontolandó, hogy megnézzem magamnak még egyszer ezt is, hátha más szemmel néznék rá (amit szinte biztosnak veszek).

5/5