Vannak azok a könyvek, amelyeket beszerezve egyből nekiugrok az olvasásuknak, és akadnak olyanok is – mint például a jelen bejegyzés alanyai -, amelyek türelmesen várják sorukat, amíg előbb, vagy (inkább) utóbb kedvet nem kapok hozzájuk valami isteni sugallat, bohém szeszély, vagy éppen egy hús-vér ajánló hatására. Cixin Liu A háromtest-trilógiájával hat éven keresztül szemeztem a polcon, mire eljutottam oda, hogy most már illene megismerkednem ezzel a már-már klasszikusnak mondható sorozattal, a 2023-as évem eddig úgy is nagyrészt a vaskos kötetek és sorozatok körül forog, ez pedig mindkettőnek eleget tesz.

Mielőtt nekikezdenék a harmadik rész olvasásának, gondoltam összefoglalom az eddigi benyomásomat a sorozatról, melyet, ha egy szóban kellene kifejeznem, elsőre egyből azt mondanám: túlírt. Bár az első rész mindössze 406 oldalt számlál, már ebben is érzékelhető, mennyire szeret az író kalandozni, elmélyedni egy-egy ember gondolataiban, emlékeiben, olyan utakra kalauzolni, melyek ugyan hatással vannak a cselekményre, mégis kitekintőnek érezheti az olvasó. Ugyanakkor mégis van benne valami magával ragadó, kíváncsiságot ébresztő erő, amely a nehezebben befogadható részeken túllendít, majd olyan löketet ad, amelynek köszönhetően alig várod, hogy újra belemélyedhess, csillapítva a feltörekvő érdeklődési hullámod.

TOVÁBB →