A könyv, amelyet ritkán előforduló, “azonnal olvasni szeretném!” érzéssel tettem a kosaramba, ugyanakkor rettenesen féltem tőle, mi lesz, ha nem jókor veszem a kezembe, vagy egyáltalán nem találom meg az utat hozzá. Szépirodalmi kalandozásom idén Karl Ove Knausgård: Tél című esszéfüzérével vette igazán kezdetét, úgy érzem megfelelő löketet adott ahhoz, hogy ezt a megkezdett utat folytassam, főként a skandináv területek íróival.

A Tél gondolatok folyama az író születendő lányához, az élet különféle dolgairól. Az Évszakok kvartett második részeként mesél, a sorozatból elsőként az Ősz jelent meg, ám ez nem tántorított el attól, hogy becsatlakozzak a közepébe és rögtön a második könyvvel kezdjem az ismerkedést, hiszen a tél hangulatilag és időügyileg is sokkal közelebb állt most hozzám.

A mű azért nagyszerű és azért lopta be magát annyira a szívembe, mert segített ráébreszteni, hogy az egyszerű dolgok is lehetnek igazán nagyszerűek. Knausgard felnyitotta a szemem, hogy a minket körülvevő tárgyak, benyomások, történések, akármennyi jelentéktelennek tűnnek, mégis csodálatosak és igenis sokat számítanak. Egy idő után próbáltam elgondolni, miről fog szólni egy-egy téma, de annyira tetszett, hogy mindig valamilyen más megvilágításba helyezte, ami nem is jutott volna eszembe, hogy öröm volt olvasni és ráeszmélni mindenre, amit elgondolt és papírra vetett. Máskor pedig olyan kijelentéseket tett, amelyeket legszívesebben bekereteztem volna.

“Azt mondják, hogy az otthon az a hely, ahová be kell hogy engedjenek, ha megérkezel. És az a hely, ahol nem kell szerepet játszanod, ahol önmagad lehetsz. Ha szerepet kell játszanod, ha meg kell magad játszani, akkor vendég vagy a saját otthonodban.”

Akadt ugyan olyan fejezet is, amely nem mozgatott meg bennem sok mindent, ám ez szerencsére csekély volt, viszont több olyan rész is akadt, amelyet azóta sem tudok kiverni a fejemből, akkora hatást tettek rám. Az egyik nagy kedvenc a Székek címet viselő volt:

“A szék arra való, hogy ráüljünk. Négy lába van, tetejére ülőlap van szerelve, és az ülőlap végén háttámla magasodik. A szék elemei különböző formákban és különböző anyagokból készülhetnek, de az alap változatlan: ha hiányzik egy eleme, például a háttámla, akkor már nem székről van szó, hanem ebben az esetben hokedliről. A szék rokona a pad és a kanapé, ezek szintén ülésre szolgálnak, de mégis radikálisan különböznek a széktől, mert a szék egy személynek való, csak egyetlen személynek, és ez az egyik lényeges tulajdonsága. A szék elkülönít minket, olyan, mint egy kis sziget a szobában, és amíg valaki elfoglalja, addig másnak nincs hozzáférése. Más szóval a székben mindig van valami kizáró, holott eredetileg bárki számára nyitott és befogadó. Ezt a formát, hogy valami egyszerre befogadó és kizáró, a társadalom más területein is észleljük, ahol minden posztra több jelölt van, de mindig csak egy nyerheti el.”

Ez a kötet csak még jobban ráerősített arra, hogy érdemes többször a szépirodalom felé fordulnom, főleg, ha olyan hatást tud elérni nálam, mint a Tél. Imádtam a koncepciót, az illusztrációk és az igényes kivitelezés teljesen levett a lábamról, régen tartottam a kezemben ennyire minőségi könyvet. Jelentem, a Tavasz előrendelve.

4/5