Az írónő munkásságával az Árnyékkert kapcsán találkoztam először, akkor nagyon mély benyomást tett rám az a kifinomult, lírai stílus, amely a regényét jellemezte, ezért nagyon örültem neki, amikor megkeresett Eszter, hogy elolvasnám-e a Minek szenved, aki nem bírja című, nemrég megjelent könyvét. Most már akarva-akaratlanul elvárásokkal telve álltam neki ennek a történetnek, számomra ugyanis a második elolvasott regény a sorsdöntő abban az értelemben, hogy milyen kép alakuljon ki egy-egy író munkásságáról, illetve, hogy a továbbiakban miként viszonyulok hozzá. Elöljáróban azért mindenkit megnyugtatok, ez a regénye is megugrotta azt a bizonyos lécet, az írónőtől megszokott stílusjegyek ugyanúgy jelen vannak, és tündökölnek, csak épp teljesen másfajta közegbe építve bele, így kijelenthető: egy újabb értékes szépirodalmi regénnyel bővült a magyar irodalom.

A történet elején megismerkedünk Pető Hangával, akit a férje elviszi egy meglepetés utazásra Balira, a házassági évfordulójuk apropójából. Azt hihetnénk, hogy minden a legnagyobb rendben, ám az egyik nap egy őserdőben tett kirándulásuk alkalmával a nő anafilaxiás sokkot kap, innentől kezdve pedig megreng az a biztonságérzete, amely eddig jellemezte az életét. Egyre több tünetet produkál, mindenre allergiás lesz, nem tud a saját házában megmaradni, nem tud enni és nem tud senkivel és semmivel sem érintkezni. Mindezek elgondolkodásra késztetik, így visszatekintünk vele együtt a gyermekkorától kezdve azokra a mindennapjaira, amelyek meghatározták azt, akivé vált és vele együtt bogozzuk ki, mi is állhat ténylegesen az állapota mögött.

Nem igazán olvastam még a transzgenerációs trauma témakörében, így én inkább amolyan szemlélődőként voltam jelen ebben a cselekményben és Hangával együtt igyekeztem felderíteni, mi okból kifolyólag történnek vele azok a bizonyos dolgok. Durva belegondolni abba, hogy a generációkkal ezelőtti események mekkora mértékben tudják befolyásolni egy-egy ember életét, az írónő pedig ezt az egész helyzetet és kiváltó tényezőt remekül építi fel, így aki olvasna a témában, annak mindenképpen ajánlom, hogy vegye a kezébe Eszter könyvét. Nekem, mint laikusnak a hiteles, jól megfogalmazott prózai sorok – amelyek mentesek a cicomáktól és kacskaringóktól, de a helyükön vannak és életközelivé teszik a főszereplő sorsának alakulását – jelentették a mű fő erősségét.

Ahogy a jelenből visszakanyarodunk a kezdethez, a gyermekkorhoz, nagyon érdekes volt látni, hogy egy-egy tett, vagy megélt esemény a későbbi történéseket vagy döntéseket mennyire tudja befolyásolni. Remekül szemlélteti az emberi sors alakulásának bonyolult hálóját, ahogy egy apró mozzanat megrezegteti az egész rendszert és kihat mindenre, meghatározza az elkövetkezendőket. Szerintem szinte minden olvasó tud Hanga életszakaszainak valamely pontjával párhuzamot vonni a saját életéből, a regény pedig ettől lesz olyan különleges és nagyszerű. Csak azt sajnáltam, hogy amikor realizálódik, mi is a probléma, olyan hamar vége szakadt az egésznek, lehet ez köszönhető annak, hogy olvastam volna még tovább, hogy boldogul ezek után a főszereplő és milyen lesz az élete.

Nem egy könnyed olvasmány, de arra kiválóan alkalmas, hogy az ember, Hangához hasonlóan feltegye magának a nagy kérdést: az, hogy az élete boldog, vajon valóban azt jelenti-e, hogy ő maga boldog?

Köszönöm szépen a lehetőséget az írónőnek!

4/5