Amikor a posztapokaliptikus műfaj találkozik a Piroskával és a farkassal | Christina Henry: Piros

Gyengéim a mese-adaptációk, akár klasszikus, akár népmeséről legyen is szó, pláne, ha baljósabb, sötétebb hangulattal élesztik fel és nyúlnak hozzá az eredeti történethez, az pedig csak hab a tortán, ha mindezt a sci-fi vagy a disztópia közegébe elhelyezve teszik. Már amikor eredeti nyelven megjelent, akkor szemeztem Christina Henry regényével – amely a Piroska és a farkast bolygatja meg és gondolja újra -, így nagyon örültem neki, hogy érkezik magyarul is, Piros címmel, hiszen pont egy ilyet történet a kedvencem: posztapokaliptikus, sci-fivel átitatott, kellőképpen horrorisztikus, így jó esély volt rá, hogy nem fogja az írónő elfinomkodni a cselekményt és egy izgalmas adaptációt kaphatunk.

Az alaptörténet szerint van nekünk egy Piros névre hallgató, piros kapucnis lány, aki próbál túlélni a világban, miután egy járvány miatt a lakosság megtizedelődött, a hatóság pedig igyekszik karanténtáborokba zsúfolni a megmaradt egyéneket. Célja, hogy árkon-bokron átvágva eljusson a nagymamájához, mivel úgy gondolja, eléggé szegregált helyen lakik ahhoz, hogy megmeneküljön attól a káosztól és pusztulástól, amely általánosan jellemző a településeken, és ez lehet az egyetlen esélye arra, hogy viszonylag normális életet élhessen.

TOVÁBB →

„Az életem boldog. Csak abban nem vagyok biztos, hogy én is boldog vagyok-e.” | Rubin Eszter: Minek szenved, aki nem bírja

Az írónő munkásságával az Árnyékkert kapcsán találkoztam először, akkor nagyon mély benyomást tett rám az a kifinomult, lírai stílus, amely a regényét jellemezte, ezért nagyon örültem neki, amikor megkeresett Eszter, hogy elolvasnám-e a Minek szenved, aki nem bírja című, nemrég megjelent könyvét. Most már akarva-akaratlanul elvárásokkal telve álltam neki ennek a történetnek, számomra ugyanis a második elolvasott regény a sorsdöntő abban az értelemben, hogy milyen kép alakuljon ki egy-egy író munkásságáról, illetve, hogy a továbbiakban miként viszonyulok hozzá. Elöljáróban azért mindenkit megnyugtatok, ez a regénye is megugrotta azt a bizonyos lécet, az írónőtől megszokott stílusjegyek ugyanúgy jelen vannak, és tündökölnek, csak épp teljesen másfajta közegbe építve bele, így kijelenthető: egy újabb értékes szépirodalmi regénnyel bővült a magyar irodalom.

A történet elején megismerkedünk Pető Hangával, akit a férje elviszi egy meglepetés utazásra Balira, a házassági évfordulójuk apropójából. Azt hihetnénk, hogy minden a legnagyobb rendben, ám az egyik nap egy őserdőben tett kirándulásuk alkalmával a nő anafilaxiás sokkot kap, innentől kezdve pedig megreng az a biztonságérzete, amely eddig jellemezte az életét. Egyre több tünetet produkál, mindenre allergiás lesz, nem tud a saját házában megmaradni, nem tud enni és nem tud senkivel és semmivel sem érintkezni. Mindezek elgondolkodásra késztetik, így visszatekintünk vele együtt a gyermekkorától kezdve azokra a mindennapjaira, amelyek meghatározták azt, akivé vált és vele együtt bogozzuk ki, mi is állhat ténylegesen az állapota mögött.

TOVÁBB →