Tavaly októberben ismerkedtem meg a Susan, Esther és Daisy hármassal, akiknek az egyetemi kalandozásaikról szól az Egyetemre mentem képregény sorozat. Azóta már elfogyasztottam néhány más témában, teljesen más stílusban megírt és megrajzolt kötetet, de mit sem változott az a véleményem, hogy grafikailag igazán ott van az élmezőnyben. A második kötet végén két rajzgalériát is kapunk már, roppant érdekes megfigyelni, honnan indul az egész rajzolás, hogyan épülnek fel a rajzok és valósulnak meg az elképzelések. Na, de ne lovagoljuk fordítva a lovat, nézzük meg, milyenre sikerült a széria második kiadványa, a Tiszta szívvel.

A három lány egyetemi élete és útkeresése tovább folytatódik, ebben a részben a sorozat 5-8. történetei kaptak helyet. A négy fejezet különféle témákat boncolgat: iskolai bál, a tanulás nehézségei, régi riválisok felbukkanása, és a karácsonyi szünet szépségei és mumusai.

Amikor elkezdtem olvasni az első szösszenetet, olyan érzés volt, mintha el sem hagytam volna az egyetem falait, vissza sem kellett rázódnom, annyira otthon éreztem magam a képsorok között, ez is mutatja, hogy az első rész rövid történetei mennyre jól megágyazták a sorozat alapját. A három lány egymástól teljesen eltérő személyiség, mégis (vagy éppen emiatt) szoros barátság alakul ki közöttük és nagyszerű látni, ahogy kitartanak egymás mellett, jópofa vitákat folytatnak, ám ez semmilyen szálkát nem ékel közéjük, ott segítenek a másiknak, ahol csak tudnak.

Ami az igazi nagy erőssége, hogy emberközeli helyzeteket elevenít meg: senki sem tökéletes, mindenki keresi a megfelelő helyét a világban, ennek köszönhetően néha egészen furcsa kalandokba keverednek, de hát emberekből vannak, ez a velejárója, ettől válik hitelessé. Nem egy csillivilli, rózsaszín felhőkön lépdelő társaság, akiknek mindig minden elsőre sikerül és a világ a lábaik előtt hever. Emellett viszont ad a sorozatnak egy saját egyéniséget is azzal, hogy mindig csavar egy kicsit a szituációkon. A már említett, felvázolt témakörök vonatkozásában szerintem mindenkiben él egy kép, vagy felelevenedik egy-egy saját emlék, akár egy-egy buliról, vagy a tanulásról, így amikor nekiálltam a kis történeteknek, mindig elképzeltem, miről szólhat, vajon merre lendíti tovább a fő cselekményszálat. A legjobb benne pedig az, hogy annak ellenére, hogy tipikus dolgok kerülnek górcső alá, néha annyira abszurd fordulatot tudnak venni az események szálai – amelyet a humor eszközével csak még tovább tetőz -, hogy csak pislogok, vigyorogva.

A humorral még mindig fergetegesen bánik, kellőképpen egyensúlyozva a komolyabb megnyilvánulások és a viccelődések, apró poénok között. A fő cselekményszál is gördül tovább, finoman, komótosan, ami nem is baj, sőt, ez a fokozatosság teszi lehetővé, hogy szerteágazó és sokrétű témák kerülhessenek terítékre, melyekhez nem feltétlen szükséges megváltani a világot, a lényeg, hogy megtapasztalják, mi hogy működik a nagyvilágban, levonják a saját kis következtetéseiket, amelyek alapján aztán a későbbiekben boldogulni tudnak.

Remélem, még sokáig élvezhetjük ezt az egyetemi légkört, mert nagyon kellemes kikapcsolódást nyújt a mindennapokban, egyrészt egyfajta nosztalgiaként, másrészt a szerethető karaktereknek köszönhetően, mely különösen sokat dob az egész olvasási élményen.

Köszönöm szépen Panel Kalandor, hogy a kezembe vehettem a képregényt!

5/5