Pont azon a napon fejeztem be ezt a könyvet, amikor a legtöbb minden múlik Magyarország sorsának vonatkozásában, amikor választhatunk, mi lesz az ország további sorsa. Nem volt véletlen ez a döntés, illetve az időzítés, bár eddig sem volt kérdés számomra, mi a helyes voks, ez a regény csak megerősített benne, mi az, amit nem szeretnénk magunknak és később a lányomnak sem. Tetszik, nem tetszik, tagadjuk, nem tagadjuk, George Orwell egyik klasszikusa, az 1984 aktuálisabb, mint valaha és ez az egyik legszomorúbb kijelentés, amely manapság tehető.

Ahogy nő be a fejem lágya, egyre inkább húzok a komolyabb, illetve a klasszikusabb regények felé, melyeket eddig elszalasztottam (vagy fogalmazzunk inkább úgy, hogy nem ezek köré csoportosult az érdeklődésem). Annyi bizonyos, hogy sok alapművet kell még pótolnom, de úgy érzem megfelelő döntésnek viszonyult ezzel a könyvvel kezdeni.

Sokaknak nem szükséges bemutatni, miről is szól a regény, de akik nem jártasak az eredetileg 1949-ben megjelent művet illetően, azoknak annyit mondanék, hogy egy alternatív történelem berkeibe nyerhetünk betekintést, egy olyan tökélyre fejlesztett diktatórikus rendszerbe, amelyhez képest a náci Németország maga a paradicsom, hiszen az alábbi jelszavakra épít:

A háború: béke
A szabadság: szolgaság
A tudatlanság: erő

Ezzel pedig nagyon sok mindent elmondtam. Minden lakásban telekép található, mely egyrészt a lakosság tájékoztatására szolgál, másrészt pedig arra, hogy az emberek minden egyes mozzanatát megfigyeljék. Aki csak valamilyen párt elleni bűn gondolatát megfogalmazza magában, már kiiktatják. Nem elég csendben túlélni, szeretni kell a pártot, valamint vezetőjét, a Nagy Testvért, részt kell venniük a különböző pártrendezvényeken, tehát igazi hithű párttagnak szükséges lenni, hogy az ember ne halottként végezze. A párt ráadásul kénye-kedve szerint belenyúlhat a múltba és azt mondhatja eseményekről, hogy meg sem történt, vagy úgy módosíthatja kijelentéseit, hogy azok jó színben tüntessék fel őket.

„Winston továbbra is hátat fordított a teleképnek. Így biztonságosabb volt, bár nagyon jól tudta, hogy még a hát is áruló lehet.”

Főszereplőnk Winston, aki igyekszik ebben a közegben túlélni, ami nem egyszerű, ha egyszer nincs elköteleződve a párt iránt. Munkája során az előbb leírt múlt megváltoztatása a feladata: régebbi újságokat fogalmaz át úgy, ahogy azt megkövetelik, majd ha ez megvan, a régebbi példányokat meg is semmisítik. Minden párt előtti dokumentumot eltüntettek, mintha meg sem történt volna, hiszen véleményük szerint így az emberek nem fognak emlékezni, milyen volt az élet előttük, mert ami nincs leírva, az meg sem történt elven. De mi történik, ha a férfi találkozik egy olyan emberrel, aki hasonlóképpen gondolkodik, mint ő? Vajon létezik-e az ellenállás, aki ellen a párt akkora gyűlöletet generál és ők, kisemberek tehetnek-e bármit azért, hogy később jobb legyen?

Nem könnyű olvasmány és nem is túl vidám, az egyszer biztos. Az elején, az első részében nagyon jól vázolja fel, hogy is működik ez a rendszer, milyen felépítése van, ki-ki milyen szerepet tölt be benne. Winston napjai által körvonalazódik, hogyan is élnek az emberek ebben a diktatúrában, amelyben a gyermekeket már abban a szellemben nevelik, hogy a párt az első és ha kell, zokszó nélkül jelentsék fel szüleiket, ha valami helytelen dolgot tesznek és ami a legelkeserítőbb, hogy ezt ők még dicsőségként is élik meg. Amelyben még a nyelvet is átalakítják, csakhogy az emberek még jobban a pártra koncentráljanak és a gondolkodás csíráját is elfojtsák, és amelyben a szabadság, mint olyan megszűnik létezni.  Számomra ez a rész volt a legerősebb és a legolvasmányosabb, nem azt mondom, hogy a második, illetve a harmadik része már nem volt az, de számomra egy hangyányi lejtmenet következett be.

Betudható ez annak is, hogy nem éppen olyan irányba mozdult el a cselekmény, ahogy sejteni lehetett. A legsokkolóbb számomra nem is az volt, ahogy mindezt a működést bemutatta, hanem az, amikor realizálódott bennem, hogy ebből a helyzetből nincs kiút. Elhiteti az olvasóval a lehetőséget egy jobb élet reményében, melyet a szereplők nem is maguknak szeretnének, hanem a távoli jövőnek – ha ez akár a következő évezredet is jelenti -, majd fogja a kissé fellelkesült lelkedet és darabokra zúzza. Majd még facsar rajta egyet-kettőt. Végül fogja, és kidobja egy felhőkarcoló tetejéről a kőkemény betonra.

Nem tudom sírjak, vagy nevessek, hogy Orwell 1949-ben mennyire tökéletesen írt meg egy olyan disztópiát, amely alapjait véve majdhogynem napjainkban zajlik. De örök reménykedőként én még hiszek benne, hogy a mai nappal talán valami megváltozhat.

George Orwell - 1984

Kiadó: Európa Könyvkiadó
Kiadás éve: 1989 (ennél a kiadónál)
Eredeti cím: ua.
Eredeti megjelenés éve: 1949
Oldalak száma: 374