Emma Donoghue annak idején A szoba címet viselő regényével mondhatni eléggé levett a lábamról, ám további művei valahogy elkerülték az érdeklődésemet, így kissé háttérbe is szorult számomra a munkássága. Egészen mostanáig, ugyanis A csoda egyértelműen felkeltette a figyelmemet különös, misztikumot sugárzó, illetve a múlt századba visszakanyarodó alaptörténetével (na meg nem utolsó sorban azzal a különleges és csodaszép borítójával).
A 19. század Írországába kalauzol bennünket az írónő, de annak is egy eldugottabb lápvidékére, melyet még nem érintett meg a modernizálás szele és ahol meglehetősen egyszerű életet folytatnak az itt lakó emberek. Életük és mindennapjaik alakulásában a katolikus vallásnak, ugyanakkor ezzel párhuzamosan a helyi hiedelemvilágnak kiemelkedő szerepe van. Nemsokkal a hírhedt burgonyavész után vagyunk, melynek következményeként körülbelül egymillió ember lelte halálát az országban, így a túlélők alaphangulatára a kilátástalanság és a visszafogottság nagy mértékben rányomta bélyegét. ezért is számít nagy látványosságnak és terjed a híre, hogy létezik egy 11 éves kislány, aki négy hónapja nem vesz magához táplálékot és mégis éli tovább vígan az életét, mint bármely normális, korabeli társa. Szülei mellett egy orvos is állítja, hogy a lány, Anna nem csaló, hanem egyfajta csodaként ragyog közöttük. Ezt bizonyítandó egy ápolónőt és egy apácát bíznak meg azzal, hogy két héten keresztül a nap 24 órájában figyelve rá alátámasszák, hogy valóban élelem nélkül képes élni a gyermek, vagy épp az ellenkezőjét: hogy az egész csak egy hatalmas szélhámosság.
Az ápolónő, Lib a krími háború során szolgált ápolónőként, így sok borzalomnak volt már szemtanúja, mely megedzette személyiségét, így természetesen szkentikusan áll hozzá ehhez az egész történethez, akárcsak mi, olvasók. Ahogy egymást követték a fejezetek, úgy vált egyre szimpatikusabbá Lib, hiszen ebben a vallásos, fura emberi közegben ő tűnik a leggyakorlatiasabbnak és a leginkább józan ítélőképességgel rendelkezőnek. Meg van győződve róla, hogy az egész csak egy nagy humbug és pár nap alatt lerántja a leplet a családról, ám ahogy telnek és múlnak a napok, nem jut előrébb, elbizonytalanítva ezzel bennünket is: vajon tényleg csoda történik itt?
Először kicsit megijedtem ettől a fene nagy vallásosságtól, amely a faluban élőkre jellemző, de így, hogy Lib szinte ateista hozzáállással viszonyul az egészhez, remek egyensúlyt alkot a cselekményvezetésben. Míg a család részéről zajlanak az imádságok és rengeteg dolog vonatkozásában megjelenik az Isten, valamint akarata, a nő cinikus mivolta, realista nézete helyére billenti mindezt és meg tudunk maradni két lábbal a talajon. De ami az igazán lehengerlő, az az, hogy ahogy haladunk oldalról oldalra, úgy veszünk bele ebbe a világba a sajátosságaival együtt, majd túllépve a tényeken, elkezd bennünk is Libbel együtt megrendülni a valóságba vetett hit.
Minden egyes karakter a helyén van, senki oda nem illővel nem találkoztam a sorok között, mesterien eltalálta Emma, hogy melyik családtagnak, vagy egyéb, kapcsolódó szereplőnek milyen mértékben és milyen személyiséggel kell megjelennie, illetve melyk oldalra kell állnia. A cselekményt Lib szemszögéből követhetjük végig, ezért is tud – ahogy említettem – a balansz annyira jól működni és emiatt lesz élvezetes annyira ez a könyv, főleg ha azt nézzük, mi a kiinduló álláspont és az idő múlásával a végkifejlet, hiszen a kettő között komoly eltérés fog mutatkozni.
Jól megalapozott, majd remekül kifejtett és végigvitt történetet kaptam ezzel a regénnyel. Hogy valóban csodáról van-e szó, azt nem árulom el, kár lenne elrontani ezzel azt a szép ívet, amelyet a mű bejár a legelejétől egészen a legvégéig. Meg fogtok lepődni, annyi bizonyos, mert egy idő után, mélyebbre ásva már az is megkérdőjeleződik, amire nem is számítanánk.
Emma Donoghue - A csoda
Kiadás éve: 2017
Eredeti cím: The Wonder
Eredeti megjelenés éve: 2016
Oldalak száma: 320