Ahogy a társadalomnak megvan a saját hierarchiája és élete, úgy egy akváriumban is megtalálhatóak a maga résztvevői, akik hol egymás mellett és javára, hol egymás kárára, de valamilyen szimbiózisban töltik napjaikat, vagy éppen egymástól minél távolabb, különféle jellemekkel és vehemenciával. De míg az akvárium felépítésében és szereplői összepárosításában mi irányítunk és mi határozzuk meg, milyen élőlényeket teszünk egymás mellé, hogy azok harmóniában és békésen éljék egymás mellett az életüket, az emberi társadalomban már korántsem ez a helyzet. Nem válogathatjuk meg szomszédainkat, sőt még rokonainkat sem, így nincs mese: meg kell tanulni toleranciával együtt élni, vagy drasztikus esetben megszakítani a kapcsolatot.

Főszereplő kislányunk anyja is pont ehhez a módszerhez folyamodik, amikor meglehetősen nehéz gyermekkora után mindent elvág közte és az édesapjával között és igyekszik úgy tenni, mintha sosem lett volna közük egymáshoz. De mivel a történet középpontjában nem ő, hanem a lánya, Caitlin foglal helyet, szépen fokozatosan ismerkedik meg tudta nélkül a saját nagyapjával, akivel kedvenc törzshelyén, az Akváriumban ismerkedik össze. A lány minden nap ellátogat ide iskola után, amíg az anyja nem végez műszakjában és megbűvölten nézi az ott lévő halakat és további vízi élőlényeket. A titokzatos idős ember úgyszintén odavan ezekért az állatokért, így rögtön meglesz a közös nevező és a szimpátia, ám amikor kiderül ki is ő valójában, szép lassan elszabadul a pokol…

Te jó ég. Olyan gyanútlanul csapott le a sorok közé az iszonyat, hogy jó darabig nem hittem a szememnek, hogy tényleg ezt olvasom.  TOVÁBB →