Lágy zene szólt a háttérben, miközben halkan szuszognak mellettem. Bágyadt, ködös idő volt odakinn, a távolban csupán egy kisgyermek sírása harsant fel, de röviddel utána el is halt és immár újra  visszahódította uralkodó szerepét a csend a délelőtt további részére, mindezzel tökéletes közeget teremtve a Patrick Lee által papírra vetett, A futó címet viselő regényének elkezdéséhez. A történetnek, melyben az író bemutatja nekünk Sam Dyrdent, az éppen éjszakai futását végző, már az első sorokban reményvesztettnek tűnő embert, akinek személyisége hátterében egy baleset áll, melynek köszönhetően családjától megfosztva kénytelen élni, munkájából visszavonultan. Valaha a különleges erőknél szolgált kiváló katonaként, – na jó, ez kicsit súrolja a klisé határát – de jelenleg semmi nyoma nem látszik ennek. Egészen addig, amíg egy tizenkét éves kislány neki nem rohan egy csapat férfitól való menekülése közben és valamilyen oknál fogva el nem kezd segíteni neki az elrejtőzésben. Nagy nehezen sikerül maguk mögött hagyniuk egy szusszanásnyi időre az üldözőket, ám a lánynak nem sok ideje marad a magyarázkodásra. Rachel nem emlékszik semmire, csak arra, hogy fogva tartott helyéről sikerült valahogy megszöknie és veszélyben forog az élete, ezért Sam immár célt találva sivár életének segíti további sikeres szökésében. Azonban hamar kiderül, nem is lesz olyan egyszerű, hiszen profikkal állnak szemben. Na meg az is, hogy Rachelnek különleges képesség birtokában van.

Belevetve magam a sorok közé, az első gondolat, amely felötlött bennem, az a főhős háttértörténete által kiváltott deja vu érzés. Abban a pillanatban magam elé tudtam képzelni a fizimiskáján át a testalkatát és a tipikus jellemvonásait, alapul véve megannyi akciófilm főhősét. De szerencsére Rachel megjelenése kiemeli ebből a  közhely hangulatból és ad neki egyfajta egyediséget még akkor is, ha maga Sam karaktere nem hoz sok újdonságot, mint amit az ilyen szereplőktől elvárunk. Képes volt tehát meglepni, és ez még csak a kezdet volt.

Rachel karaktere volt a legjobb, ami a regénnyel történhetett. A mindössze tizenkét éves, védtelennek és elesettnek tűnő lányt két hónapon keresztül tartották fogva egy titkos börtönben, ahonnan valamilyen módon el tudott menekülni. Már önmagában ez felveti a kérdést: milyen  képesség birtokában lehet, aminek köszönhetően képzett, titkos hadi erők marka közül ki tudott csusszanni anélkül, hogy komolyabb sérülést szerzett volna? A hab a tortán, hogy ő maga sem emlékszik mindenre, ezért ő is csupán a felszínt súrolja akkor, amikor felfedi adottságát Sam előtt. És akkor mellette, más vidékeken más emberek sem azok, akiknek látszanak.

Egy kis sci-fi beütés nagyon jót tett a thriller köntösbe bújtatott műnek, de emellett fontos megemlíteni azokat az akciójeleneteket, melyek filmszerűen magunk elé vetítve, a kanapén egyedül, csendben olvasva képesek voltak növelni az adrenalinszintet és szinte részesei lehettünk a pörgős részeknek. Jól működött minden ilyen leírás, remekül vezette fel a készülődő akciókat, hogy aztán a pokol és/vagy a káosz elszabadulása után újra lehiggadjunk és léphessünk tovább a cselekményben.

Így visszagondolva azokra a sorokra, melyeket a viszonylag rövidebb kategóriába sorolható regény nyújtott számomra, el kell ismernem, hogy az „akciókönyv” igenis lehet jó és kihagyhatatlan, főleg ezekkel az extra töltetekkel. Hatására sikeresen megszűnt a kinti légkör és teljes mértékben elfeledtette az utca zajait, az emberek egymás között párbeszédeit, valamint egy-egy szirénázó mentő hangját, hogy aztán valami izgalmas és mozgalmas könyvet adjon érte cserébe, melyben egy valami már a kezdetben világossá válik:  semmi sem véletlen.