A hosszú regényeknek mindig ódzkodik nekiállni az ember, ugyanis fennáll a veszély, hogy elveszik a rengeteg név és cselekmény között, vagy épp az ellenkezője történik: egyszerűen nincs releváns tartalom a történések mögött és ellapodosodik a rétestésztaként nyújtott történet, elveszítve varázsát és ezzel együtt az olvasó érdeklődését is. Ám ha az író megtalálja az arany középutat, fantasztikus dolgok sülhetnek ki belőle! Susanne Clarke angol írónő első könyve, A Hollókirály is egy a komplexebb felépítésű, monumentálisabb terjedelmű, de mégis remekművek közül, amely az 1800-as évek folyamán mutatja be Anglia varázslóinak történetét, vegyítve történelmi elemekkel.
Angliában egykoron létezett egy titokzatos és legendákkal övezett varázsló, akit csak Hollókirály néven emlegettek, ám többszáz évnyi mágikus uralkodás után egyszerűen nyoma veszett. Innentől kezdve Angliában hanyatlásnak indult a varázslás gyakorlása, és a mágusok visszatértek az elméleti síkra, a gyakorlati mágiát maguk mögött hagyva. Csoportosulások jöttek létre azon emberek között, akik már nem szerettek volna, vagy nem tudtak varázsolni és heylette inkább elmélkedtek csak a mágia történetéről. Közülük való volt Mr. Segundus is, akit a regény elején ismerünk meg és aki társaival egyetemben azt kutatja, vajon hová tűnhetett a mágia Angliából – ez egyszersmind a regény központi kérdésévé is válik. Hamarosan eljut hozzájuk a hír, hogy az emberektől távol, az egykori Hollókirály királyságának egyik területén, a Hurtfew Apátságban mégiscsak él egy olyan mágus Mr. Norrell személyében, aki nem csak beszél róla, de űzi is a varázslást. A híren felbuzdulva el is látogatnak hozzá az elméleti mágusok, ahol tanúi lehetnek a férfi képességének, ám mindennek ára van: az elméletet tanulmányozók már nem nevezhetik magukat mágusnak és fel kell oszlatni társaságukat. Mr. Segundus kivételével (mivel ő nem megy bele az egyességbe) mindenki elveszíti eme státuszát és Mr. Norrell egyedüli tényleges varázslóként végül visszatér Londoba és megpróbálja feltámasztani a mágiát. Pályafutását egy befolyásos ember halott menyasszonyának feltáma1sztásával kezdi, innentől pedig a kormány felkéréseinek tesz eleget, hogy a háborúba beleavatkozva a maguk javára hajtsa a vizet. A feltámasztásnak azonban nem várt következményei lesznek, ráadásul feltűnik egy másik mágus is, a fiatal és talpraesett Mr. Strange, így eseményekben és izgalomban egyáltalán nem lesz hiányunk.
A regény központi alakja a két mágus, Mr. Norrell és Mr. Strange, akik pont egymás ellenkezői: míg egyikük megfontolt és óvatos, a másik vakmerő és határokat nem ismerő. Bár különbözőbb személyiségek nem is lehetnének, sorsuk mégis akaratlanul egybeforr, hiszen ők képviselik a mágiát ekkortájt, megosztva ezzel az embereket. Mivel különbözőségük nyomán természetesen másféle nézeteket is vallanak, így lesz létjogosultsága két táborra szakadnia a „hívőiknek”. De az alkotó nem ragad le ennek a két varázslónak a szerepénél; segítőik, illetve szolgálóik irányába is kitérünk, valamint azokra a miniszterekre és befolyásos emberekre, akiknek segítenek egyes ügyekben. Mindennek köszönhetően rendkívül széles skálában vonultatja fel az írónő a karaktereket, meglehetősen rövid időn belül, így az elején érdemes fókuszálni az egyes emberekre, ki kicsoda, mert később ennek alapján tudunk eligazodni a megannyi szálon. Sok szereplő akaratlanul is bonyolultabb cselekményt hoz össze, de ha egyszer elkapod a ritmust, onnantól nincs megállás. Bevallom néha sikerült kizökkennem a könyvből, mivel a terjedelmének köszönhetően eléggé eldaraboltam az olvasását, de úgy vélem ha nem is kristálytisztán maradt meg néhány mellékvágány, semmiképpen sem csorbult az élmény, amit kaptam. Lenyűgözött, hogy a kiindulóponthoz képest mennyire messzire jutottunk el, és bár a szereplők ugyanazok maradtak, a közeg és a történések teljesen átformáltak mindent, néha még magukat a karaktereket is.
A részletes cselekménynek hála komplex képet kapunk a Susanna Clarke által megálmodott varázslótörténelemről, melyet nem is lehetne jobbal párosítani, mint az igazi történelemmel. A valós eseményekkel párhuzamosan mindig felbukkan egy-egy mágikusabb cselekedet, beleavatkozván a dolgok természetes rendjébe. Kifejezetten jót tett a műnek az 1800-as évek hangulata és jellegzetességei, a varázslótársadalom véleményem szerint tökéletes összhangot mutat ezzel a korszakkal.
A regény kb. 70 %-ától már jóval egybefüggőbb intervallumokban olvastam az oldalakat, kellett is a végefelé, mert eléggé betömörültek és felgyorsultak az események, mígnem az egész a tetőpontjára hágott, hogy azután kitombolván magát szép lassan lecsillapodjon, mint a tenger egy-egy vihar után. Néhány miért ugyan a levegőben maradt, mégsem búcsúztam tőle csalódottan, hiszen amit közben kaptam, az jócskán felülmúlta elképzeléseimet.
