Ahogy már korábban is fejtegettem, rájöttem, mi a problémám a horror műfajú könyvekkel, miért nem borzolja az idegeimet kellőképpen. Míg a filmekben készen kapod a környezetet és a körülményeket, majd a megfelelő pillanatban minden hirtelen és váratlanul történik, felkészülési időd sem marad arra, ami vár rád. A könyveknél ezzel szemben nem segítenek sem a vizuális, sem a hangelemek, így minden egyes pillanatot úgymond a szádba rágnak körmondatokkal, leírásokkal és magadnak kell elképzelned, ezáltal elveszik az a hirtelen varázs, ami viszont a vásznon megmarad. Ettől függetlenül semmiképpen sem szándékoztam lemondani róluk, hiszen közel áll hozzám a műfaj és ha rémálmaim nem is lesznek tőlük, azért remek regények még mindig lehetnek, melyeket kár lenne kihagyni. A helyzethez hozzászokva álltam neki Josh Malerman – Madarak a dobozban című könyvének is, mely legnagyobb meglepetésemre sikeresen megbolygatta a felállított elméletemet. De hogy miért, erről egy kicsit később, inkább nézzük, miről is szól ez a sokak által ajánlott könyv.
Egy szörnyű emlékeket őrző házban találjuk magunkat Malorie-val és a két gyermekével, akik a külvilág elől elzárva, elsötétített és bebiztosított ablakokkal próbálják túlélni a napokat. 4 évvel ezelőtt kezdődött az a véget nem érő rémálom, mellyel kénytelenek nap mint nap szembenézni: valami van odakint, melyet ha az ember meglát, őrült dolgokra sarkallja. Senki sem tudja honnan ered, egyszer csak feltűnt egy távoli országban, majd szépen lassan szaporodtak a halálesetek, míg a világot végül le nem győzte és át nem vette felette az uralmat. Azt is homány fedi, tulajdonképpen mivel is állnak szemben, hiszen aki meglátja megőrül és esélye sincs felfedni az igazságot, innentől kezdve egyetlen dolog érdekli csupán: megölni minden körülötte lévőt, legyen az családtag vagy barát, végül pedig saját magával is végez. A túlélők nem túl népes táborának az egyetlen védekezési módja így a sötétségbe menekülés és a csukott szemmel, vakon közlekedés lett. TOVÁBB →
A hosszú regényeknek mindig ódzkodik nekiállni az ember, ugyanis fennáll a veszély, hogy elveszik a rengeteg név és cselekmény között, vagy épp az ellenkezője történik: egyszerűen nincs releváns tartalom a történések mögött és ellapodosodik a rétestésztaként nyújtott történet, elveszítve varázsát és ezzel együtt az olvasó érdeklődését is. Ám ha az író megtalálja az arany középutat, fantasztikus dolgok sülhetnek ki belőle! Susanne Clarke angol írónő első könyve, A Hollókirály is egy a komplexebb felépítésű, monumentálisabb terjedelmű, de mégis remekművek közül, amely az 1800-as évek folyamán mutatja be Anglia varázslóinak történetét, vegyítve történelmi elemekkel.