Székesfehérvár, 2015. május 3.

Kedves Olvasóim!

Bár már elkezdődött a május hónap, első hétvégéjén mi sem látszik ebből, csupán szürke felhők, bánatosan lengedező fák és kihalt utcák, mintha az ősz eltévesztette volna érkezését. Ám ha hinni lehet a jóslásoknak, hamarosan jön a nyár – legalábbis egy-két napra biztosan -, hogy a természet és az emberek újult lelkesedéssel vághassanak bele a mindennapjaikba. 

Kiolvasott könyvemhez viszont remek hangulatot teremtett ez a melankólia, kiváló elfoglaltság gyanánt a hétvége alatt végigolvashattam Jessica Brockmole levélregényét, a Levelek Skye szigetéről című nagyszerű történetet, melynek hatására alakítottam bejegyzésem elejét – lehetséges ugyan, hogy nem épp a fenti dátum lesz publikálásának napja, de a friss élmények hatására a többi elmesélésre váró könyv elé tolakodva, tújburjánzó gondolataimmal igyekszem visszaadni, milyen élményben is lehet részese annak, aki kezébe veszi az írónő eme alkotását.

További olvasásra sarkallva, üdvözlettel:

mona

Az egész mindössze egy rajongói levéllel vette kezdetét: David Graham fogta magát és megcímezte élete első ilyen témájú küldeményét Elspeth Dunn költőnő számára, komolyabb választ nem remélve. Ám a nőtől hamar választ kap – az akkori viszonyokhoz képest, hiszen 1912-ben járunk -, így kezdetét veszi egy hosszú és tartalmas levelezgetés az ifjú egyetemista és a félreeső Skye-szigeten élő hölgy között.

Ezzel párhuzamosan másik idősíkunk 1940-ből származó levelezéseket mutat be, ahol az ifjú Margaret igyekszik rájönni anyja féltve őrzött titkára, amikor is egy bombatámadásnak köszönhetően a házuk falából rejtélyes levelek sokasága bukkan elő, mely édesanyja számára a legbecsesebb kincseknek bizonyulnak…

A levelekből felépített regény mindkét dátuma a háborúskodás idejére datálódik, mely a korhoz mérten amúgy is megnehezítette a kommunikációt. Bár az akkori élet jóval ráérősebb volt, mint a mai felgyorsult világunk, nagyon nehéz elképzelni a helyzetüket, ahogy napokat, netalántán hónapokat vártak egy-egy levelük válaszára, hacsak a háború még jobban közbe nem szólt. Manapság már néha akkor is tűkön ülünk, ha fél órája nem hallunk a másik fél felől semmit. Így amikor Elspeth hiába küldözgeti leveleit a frontvonalon tartózkodó levelezőpartnerének, a másiktól semmilyen választ sem kap, szinte jobban izgultam, mint maga a szereplő ebben a tétlenségben. Rettenetes dolog lehetett így élni, ekkora bizonytalanság közepette; amikor nem tudod, hogy a legrosszabb miatt nem válaszolnak neked vagy csupán kötelességük teljesítése, netalántán egyéb rosszabbra fordult körülmény miatt nem tudnak hallatni magukról, holott még életben vannak. Ezt a háborús helyzetben fennálló kommunikációt páratlan módon mutatta be nekünk a könyv, végig szoronghattunk együtt Elspeth-tel a férfiakért (családjáért és szerelméért egyaránt), hogy hazatérhessenek hozzá épségben.

A különböző nézőpontok és időszakok váltakozása segített abban, hogy komplex képet kaphassunk múltról és jelenről, hogy végül egy gyönyörű történet kerekedjen a szemünk előtt. Egyetlen karakter sem lógott ki a sorból, mindenkinek megvolt a maga szerepe ott, ahol lennie kellett: pl. volt itt tépelődő feleség, aki előtt kibontakozik az eddig nem ismert, mindent elsöprő szerelem; a lelkes, élettől duzzadó fiatal, aki úgy érzi övé lehet a világ a fronton és végre révbe érhet; a mindig nyugalmat és támogatást sugárzó anya, aki bármi is történik, mindig a gyermeke mellett áll; a kíváncsi leányzó, aki mindent megtesz azért, hogy a családi történetének kirakóját helyére rakhassa; és még sorolhatnám. Nehéz pár szóban megemlékezni a karakterekről, hiszen a regény folyamán ők maguk is formálódnak, ki erősödik, ki gyengül az átéltek határása, de annyi bizonyos, hogy mindenki tökéletesen beleillik az elbeszélésbe.

Régimódi írásmódja tovább növeli értékét a mai divatosnak számító, a hevesség ellenére inkább a felszínesség határát súroló kötetek között, hiszen itt valódi, igazi szerelem kialakulásának lehetünk szemtanúi, mely nem egyik pillanatról a másikra történik, hanem szépen fokozatosan, de annál elragadóbban. Egy pillanatig sem kérdőjeleződik meg szerelmük, hiszen „előttünk” szövődik, még ha csak levél alakjában is látjuk mindezt, ennek ellenére semmivel sem ér minket hátrány, sőt emiatt sokkal bensőségesebbnek is hat az egész és olyan kifejező, részletes formában leszünk mindennek tanúi, amely néhány E/1 módon írt regényt is felülmúl.

Az érzelmek sem egysíkúak, itt sem csak a rózsaszín köd telepedik levelezőpartnereinkre, van itt várakozás, vágyakozás, reményteliség, de  hiábavalóság, veszteség, kétségbeesés, bizonytalanság és reményvesztettség is felüti fejét.

Ha valaki romantikus regényre vágyik, erre mindenképpen szakítson időt és ha az égiek is úgy akarják, kifoghat egy melankólikusabb időjárást, mellyel még intenzívebben élheti meg az olvasottakat és hasonlóan jó véleménnyel és maximális elégedettséggel, mosollyal az arcán csukhatja be a könyvet, mint ahogy nekem sikerült.