Töltelékkönyv – mostanság csak így nevezem azokat a regényeket, melyeket egy-egy terjedelmesebb és emésztendő/átgondolandó mű közé ékelek be. Amikor egy nagyobb lélegzetvételű történet elolvasásán vagyok túl, nem mindig szeretek egy újabb, vele azonos vagy legalábbis hasonló kaliberű, komolyabb odafigyelést igénylő példánynak nekivágni, hiszen még bőven van mit rágódni az előzőn is. Ekkor kerülnek elő a lazább, rövidebb és könnyen olvasható irományok, melyekkel úgyhogy „kiheverem” azt az élményt, melyet kaptam és mindezzel egyidejűleg felkészülök lelkileg a következő „megmérettetésre”. Kivételek természetesen mindig vannak, hiszen a kíváncsiság, mint tudjuk sokszor befolyásolja szokásainkat, de szerintem nagyon hasznos ez a metódus, nem terheli le annyira azokat a kis kattogó agykerekeket. :) Épp ezért választottam Jill Hathaway: Slide – Mások szemével című olvasmányát, egyfajta kikapcsolódás gyanánt.

A kamaszkorú Sylvia (alias Vivi) a környezete számára egy narkolepsziában szenvedő átlagos, gimanzista tanuló, ám a valóság ennél sokkal többet rejt. Betegsége nem is beteség, valódi mivoltja inkább képességként jellemezhető, melyet mindenki előtt jól titkol – képes „átcsúszni” más emberek testébe, ezzel mások szemével látni az illető aktuális cselekedeteit, élethelyzetét. Emlékeket nem kap, mindössze pár percig amolyan megfigyelő az adott egyén testében, kontrollálni sem képes senkit. Csúszásai véletlenszerűek időpontban és időtartamban is, egy valami közös csak bennük: mindig abban a személyben találja magát, akinek személyes, vagy megérintett tárgyával érintkezett.

„Kezdek szédülni, mintha egy újabb csúszásra készülnék. Jaj, ne, már megint… a szemem előtt összefolyik minden, elernyednek a térdeim, és belezuhanok egy mély, mélységes lyukba… Egy asztalnál ülök, előttem elegáns írókészlet. A szavak úgy folynak a tollból, amit kesztyűs kezemmel fogok, mintha egy pók futkosna a papíron. Ki vagyok? És miért viselek kesztyűt?”

Azt gondolhatnánk, végső soron is hasznos dolog, hiszen tizenévesként jó móka lehet ez a tinikori pletykák és elnagyolt problémák légkörében és segítségével eléggé átfogó ismeret birtokában lehet környezetéről, ám – ahogy sejthető – nem lesz fenékig tejfel az élete ezzel a plusz adottsággal, mivel az egyik ilyen utazás alatt egy olyan emberbe kerül bele, aki épp húga barátnőjét gyilkolta meg. Mivel a kirándulás csak néhány másodpercig tart, semmit sem tud meg az elkövetőről, de innentől kezdve a csúszásait arra használja fel, hogy felgöngyölítse a szálakat és megtalálja a gyilkost.

Tipikus ‘a végére mindenki gyanúsított lesz’ szisztémát követi, de szerintem nagyon jól felépítetten megy végig az egyes ismerősein, már csak azért is, mert amellett, hogy ugye a középpontban a nyomozás áll, rengeteg olyan dolgot is megtudunk a körülötte élők életéből, melyre nem is gondolnánk. Mindezzel pedig még egy fókuszpontja kerekedik ki a sztorinak, ez pedig nem más, mint az emberi kapcsolatok bonyolult és nehéz mivolta, avagy az árnyoldalai. Ahhoz képest, hogy tinédzser nézőpontból ábrázolja az írónő a cselekményt, nem mondanám annyira ifjúsági regénynek. Nagyon kemény témakörök bukkannak fel, még ha nem is mászunk bele a sűrűjébe, akkor is elég komoly hangvételűvé teszi az oldalakat és Vivi sem abban a könnyed, tizenéves hangnemben ír, hanem annál sokkal érettebb stílusban.
A családi kapcsolatok sehol sem tökéletesek: vagy meghalt valaki, vagy éppen az egyik tag betegségben szenved, máshol ellepi az atmoszférát a halál közelsége, ezzel ellentétben pedig a családok eltávolodása jellemző. Felmerül az erőszak gyanúja is, de kíméletlenül jelen vannak modern kori problémák is, mint a bulímia, öngyilkosság, megcsalás. Az ilyentájban jellemző tinikori barátságok múlandósága, valamint az írók által annyira szeretett szerelmi háromszög sem maradhat ki a sorból, de mindezek beépülnek a többivel együtt abba a nagy halmazba, amely az emberi kapcsolatokat fogja össze: egyik probléma sem dominál a másikhoz képest, szépen egyensúlyban vannak jelen egymás mellett.

A leírtak után felmerülhet bennetek, hogy akkor tulajdonképpen ez a könyv maga az érfelvágás a megannyi nyűgjével és bajával, de nem így van. Mivel a könyv terjedelme nem túl nagy a maga 240 oldalával, egyenesen következik, hogy a felsoroltakat boncolgatni nem lehet túlságosan és ezt nem is teszi meg: egyik részébe sem merül bele igazán (gyilkosság, problémák, szerelem) és ez a balansz lesz az, amitől ilyen kicsiny oldalszámmal is emlékezetes tud maradni.

Azért meg kell hagyni, szépséghibái azért mégiscsak akadnak, nekem személy szerint a tanárok bemutatása nem hagyott túl nagy nyomot az olvasottakban. Amikor felbukkannak 1-2 sorban elmondja ki ő, mi ő, egy-két adat és kész, innentől jegyezd meg, mert bővebb tájékoztatást nem kapsz. Ráadásul mindezt eleinte idegesítő mondatrész ismétléssel követi el, amolyan jó tudni/érdekes adat részekkel, na ez az a szokványos tiniklisé, amit itt is muszáj volt elsütni, de inkább rontott rajta, minthogy használt volna.
A képességét illetően pedig vajmi kevés magyarázattal szolgálnak az alap dolgokon kívül, pl. azt, hogy mitől függ, meddig tart egy ilyen csúszás ne akard megtudni ebből a kötetből. Bár a végefelé fejlődni fog az ereje, azért további részleteket nem ártott volna felfedni belőle. Arról nem is beszélve, hogy amikor megérinti valakinek a valamilyét, sokszor nem is tudatosul benne és aranyosan elfeledkezik magáról, aztán meg nem győz csodálkozni hova került már megint.

Bár a végefelé már jóval kiszámíthatóbb lesz a történet és kissé szét is esik főszereplőnk az éles észjárását illetően, nekem nagyon tetszett ez a könyv, mert nem a hagyományos ifjúsági regényt kaptam, hanem annál jóval érettebb művet, még ha tinédzserek is álltak a középpontjában. A könyv egy sorozat első része volt (nagy meglepetésemre), szerintem bőven megállta volna a helyét egykeként, de azért majd odafigyelünk a folytatásra is, hátha az ebben lévő aprócska ballépések kijavítódnak az újabb rész(ek)ben.