A sorozatgyártás nem csak a filmvilág nagy aduásza, rengeteg esetben folyamodnak a könyvírók is ehhez a módihoz, ha éppen akkora világot és történetet szeretnének felépíteni, amely nem fér meg egyetlen kötet keretein belül (vagy egyszerűen vonzza őket a nagyobb bevétel álma). Az első rész mindig perdöntő lehet, úgyhogy ha azt sikerül jól eltalálnod, utána már nyert ügyed van. J. K. Rowling esetében (igen, az etalonnal pedálozok, megint :)) ez tökéletesen működött, hiszen Harry Potter világa olyan hatalmas anyagot ölel fel, hogy még a 7 kötet után is bőven lehetett volna miről írni.

Mindig ódzkodom ennyire nagy kaliberű szériának nekifogni, most azonban mégiscsak sikerült kifogni egyet, Rachel Vincent Sikoltók sorozatával, mely ugyancsak 7 résszel büszkélkedhet. Persze hozzá kell tenni, hogy ezek töredék része jelent meg eddig magyarul, szóval hacsak nem kerítem elő és állok neki angolul (ehhez még nem látom a fényt az alagút végén, ám felcsillant rá a remény!) nem fenyeget az a veszély, hogy hamar a végére érjek. Na de haladjunk szépen sorjában, ezúttal az első résszel foglalkoznék, mindennek az alapjával, azaz a Lélektolvajok című úgymond bevezetéssel (remélhetőleg).

Ifjúsági regényként hatalmas újdonság, hogy egy gimnazista lány hétköznapjai csöppenünk mindenféle fontos problémákkal, mint pl. az önbizalomhiány =picsogás és sóvárgás az iskola legnépszerűbb fiúja iránt, miközben akadnak nála sokkal szebb, dekoratívabb lányok, akik mellett esélye sincs. Remélem érezzük az iróniát :) a világért sem szeretném lealacsonyítani a művet, de az elején igencsak sikerült egy sablon felvezető sztorit bepötyögnie Rachelnek.

Később már jön a rejtélyes és a tényleg fontos momentum: főszereplőnk, Kaylee különös képességének köszönhetően megérzi, ha valaki meg fog halni a közelében, majd erőteljes sikítófrászban tör ki minden egyes ilyen alkalommal – melynek az lesz az eredménye, hogy bedugják egy intézetbe, ezért amikor hosszú idő után újra elkapja a megérzése megpróbálja elfojtani magában nagy kínok közepette. Én hogyhogynem a suli legdögösebb pasija, Nash lesz az, aki mellette lesz az egyik ilyen esetnél és segít neki még rejtélyesebb körülmények között leküzdenie a kinzó sikítás utáni vágyát. Hamarosan aztán kiderül, ki is ez a Nash és hogy egyáltalán kicsoda/micsoda Kaylee, mit titkol előle a családja illetve milyen célt szolgál nem éppen fülbarát hozzáállása a meghalni készülő egyedekhez.

Persze a halálok igencsak gyanús és indokolatlan formában minden nap bekövetkeznek, minden esetben egy fiatal, szép lányt elragadva az evilágtól. Így nem elég, hogy Kaylee-nek meg kell birkóznia önnön lényével, még ki is kell derítenie mi folyik a városban.

Azon kívül, hogy eddig általam nem olvasott természetfeletti lények vannak szerepeltetve (akikről megmondom őszintén nem sokat tudtam), nem sok eredeti ötletet véltem felfedezni a lapok között. Az ifjúsági regényekben többször is felfedezett éles érzelmi váltások itt is ragyodóan kivehetőek Kaylee és Nash kapcsolatát illetően – mert gondolom nem árulok el nagy titkot mi lesz kettejük találkozásából. Jót is derültem az egyik ilyen megnyilvánuláson, amikor Kaylee elhint pár (tényleg csak pár) dolgot az életéről, melyről utána már úgy nyilatkozik, mintha az egész életét feltárta volna a fiú előtt.

„Miután a kenyér elfogyott, elmenekültünk a libák elől – nem volt könnyű -, hogy körbesétáljuk a tavat. A szél csomókba fújta a hajamat, megbotlottam a móló egyik laza deszkájában, de amikor Nash megfogta a kezem, nem húztam el, és a csend kettőnk között nem tűnt kínosnak. Hogyan is lehetett volna az, amikor Nash immár a lelkem minden árnyékát látta, az elmém minden zugába bepillanthatott, és egyszer sem nevezett elmebetegnek. Vagy próbált meg letapizni.”

Másik nagy dobásként a két fiatal közötti szerelem idővel kiegészül szerelmi háromszöggé, de az esetek többségétől eltérően nem éreztem erőltetettnek, netalántán felesleges történetszálnak, mivel Nash „ellenfelének” karaktere volt az egyik legszimpatikusabb a szereplőgárdából, így – ha a későbbiekben nem lesz elrontva – nagyon jó szálként lehet továbbvinni.

Azonban ha ezeket a sablonkákat és kisebb butaságokat nem vesszük figyelembe, meg kell hagyni egy egész korrekt történetet kapunk – kilépve a megannyi vámpíros, vérfarkasos, szellemes fantasy világából végre tényleg valami újat olvashatunk -, a rejtélyek oldalról oldalra szépen bontakoznak ki és lesznek majd megválaszolva, mindennek a tetejében még a nagy finálé is tartogat számunkra meglepetéseket. Véleményem szerint ha a regény negyedén átküzdöd magad, utána már nem fogsz csalódni benne.