Nem mostanában nyúltam magyar szerző könyvéhez – persze nincs itt szó semmilyen elzárkózástól -, csak mivel alaptörténet-centrikus vagyok és azok alapján általában külföldi írók történeteivel találkozom sűrűbben, így a magyar vonal kicsit talán háttérbe szorul. Ezúttal viszont sikerült egy magyar ifjúsági poszt-apokaliptikus regényt kihalásznom az elolvasandók sűrű erdejéből. Az elszaporodott hasonló témájú művek után kíváncsi voltam magyar oldalról mit tudunk felmutatni ezen a téren, ezért Kemese Fanni – A napszemű Pippa Kenn trilógia első részének estem neki.

Kemese Fanniról nem sok információt lehet fellelni azon kívül, hogy fiatal feltörekvőként igyekszik lavírozni az írói pályán, rajongói oldalán körbenézve pedig annyi is bizonyos, hogy műveibe abszolút bevonja olvasói közönségét, hol részleteket elhintve, hol a könyvei borítótervezése kapcsán. Abszolút pozitívnak tartom ezt a fajta hozzáállást, hiszen így kap egyfajta támpontot és visszajelzést, mely mentén haladhat azon az úton, melyen leginkább megfelel olvasói számára és ezáltal támogatást és bíztatást élvezhet. Na de nézzük, elsőként mit is alkotott!

A poszt-apokaliptikus séma nem sok különbséget mutat társaihoz képest: a vírus elszaporodása után bezombul a világ, a túlélők pedig olyan ritkák szerte a világban, mint a fehér holló. Egy viszonylag biztonságosabbnak mondható erődházban él Pippa édesapjával kettesben, ahol mindennapos feladatuk közé tartozik a túlélés és a sápadtakkal való harc (a zombi szó helyett ezt használják, de tulajdonságaik alapján bátran mondhatjuk, hogy zombikról van szó). Ami újdonság, hogy harapásuk, illetve karmolásuk nem okoz átváltozást, „mindössze” lázat okozva egy elég csúnya sebet hagy maga után, mely végigkíséri további életüket. Persze túlerővel szemben elfogyasztásra kerülnek az áldozatok, így azért nem tanácsos ujjat húzni velük. A körülményekről még annyit megtudunk, hogy jóval a jövőben járunk, amikor az emberek körében elterjed a plasztikai és genetikai átalakítások, mely által még erősebbek/ hasznosabbak/ ellenállóbbak/ szebbek lehetnek, mint valaha. (itt éreztem enyhe Testbérlők ihletettséget, de persze semmi konkrétum felsorakoztatásávval, szerencsére) Egyfajta revansnak is betudható a sápadtak megjelenése, mellyel a sok manipuláció megfékezésre kerül – csak éppen túl nagy árat fizetnek érte. Magáról a világról tulajdonképpen ennyit tudunk meg, nagy részletekbe menés nincs, hiszen inkább a karakterek köré lett szőve a sztori.

A címből kitalálható, hogy Pippa Kenn, akinek sárga napszínű szeme van játssza a főszerepet, de mellette szinte majdnem olyan fontos karakterként megjelenik Ruben, akik között gondolom ne árulok el nagy titkot azzal, hogy szerelmi szál bontakozik ki (bár a robban ki inkább helytállóbb lenne :D). Pippát az erődházban hatalmas veszteség éri, amikor apját épp a születésnapi kiruccanásuk alatt ragadják el a megszaporodott sápadtak, egy hajszálon múlik Pippa élete is. Utána 5 év magány után találkozik össze Rubennel, aki szintén akkor veszíti el bátyját. Bár eleinte erős elzárkózottság uralja kapcsolatukat, egy csapásra átfordul mindent elsöprő, teljes rózsaszín felhősödést okozó szerelemmé. Annyira hirtelen szeretnek egymásba pár lap eltérésével, hogy alig bírtam követni. Persze, a magány nagy úr, meg egyszer élünk és stb., de az ilyen hirtelen fellángoló szenvedély eléggé meglepett. Utána húztam is a számat, amikor szinte folyt a nyál a Kindle-ből (tudom-tudom, ifjúsági regénytől ne várjak mélyrehatóbbat), de ezután azért kezdetét veszi az akció is, hiszen egy gigantikus méretű horda közelít feléjük, nekik pedig úta kell kelniük, hogy elérjenek egy állítólagos kolóniához, ahol – mint megtudjuk – rengeteg ember él biztonságban.

Folyamatos a nézőpontváltás, hol Pippa, hol Ruben, hol Pippa és Ruben családtagjainak szemszögéből olvashatjuk az eseményeket és puzzle-özhetjük össze a történet és miértek kirakóját. Számomra nem volt zavaró ez a sok váltás, így legalább jobban beleláthattunk egy-egy szereplő karakterének jellemébe és tettei mögöttes tartalmába, ez nem sok regénynél kerül jellemzésre, úgyhogy teljesen pozitív pluszként éltem meg (így legalább nem kellett attól tartanom, hogy Pippa/Ruben végigcsöpögteti rendkívüli érzelmeivel a művet).

A feszültség szépen fokozódik a végkifejletig, ahol aztán eléri csúcspontját, mondanom sem kell, hogy totálisan igazságtalanul félbehagyott jelenettel zárult, mellyel a következő rész elolvasása elkönyvelhető.

Remélhetőleg az elkövetkezendő részekben kicsit több mindent, illetve pontosabb információkat megtudunk erről az egész vírusosdiról meg az elszaporodásáról, mellyel kapcsolatban azért még vannak rendesen befoltozandó lukak, de kezdésnek azért elég szép teljesítmény, hiszen maga a vonalvezetés gördülékeny, így jól olvastatja magát az emberrel, a rövidebb terjedelemnek köszönhetően hamar ki is lehet végezni, aztán pedig lehet szépen elvonulni és megvárni az új rész publikálását.