Könyvek filmvászonra vitele mindig nagyon izgalmat jelent az olvasó számára, hiszen a saját magunk által elképzelt világot fogja valaki és megeleveníti, kiléptetve az eddigi képzeletbeliség állapotából. Persze mindig próbálnak belevinni kisebb-nagyobb volumenű extra dolgot, hogy ne egytől-egyig másolják le az eredeti művet, ami miatt nagyon tudnak kukacoskodni az érintettek a mértékétől függően, ugyebár. Mindig szeretek megfilmesített könyveket viszontlátni a tv képernyőjén filmvásznon, de érdekes módon fordítottan ez nálam nem igazán szokott működni: amikor előbb jutok el a filmhez, mint maxgához a könyvhöz, utána valahogy nem vonz az, hogy el is olvassam. Talán annak tudható be, hogy kicsit így elveszik az a saját tapasztalat, amellyel kényed-kedved szerint alakíthatod ki magadban a karaktereket, hiszen már láttad őket, nincs mit elképzelni, „készen” kapod őket.
Azonban most először sikerült itt is a ‘kivétel erősíti a szabályt’ elvet kipróbálnom Christopher Priest – A tökéletes trükk regényével. Azért is léptem ki a megszokott menetből, mert a filmet jópárszor láttam és az egyik kedvencem (ha nem a legkedvencebbem), olvasgatva a könyvről pedig többen is leszögezték, hogy eléggé eltérő a két mű. Így a végére érve kijelenthetem, hogy valóban így van, sőt…!
Nem mostanában nyúltam magyar szerző könyvéhez – persze nincs itt szó semmilyen elzárkózástól -, csak mivel alaptörténet-centrikus vagyok és azok alapján általában külföldi írók történeteivel találkozom sűrűbben, így a magyar vonal kicsit talán háttérbe szorul. Ezúttal viszont sikerült egy magyar ifjúsági poszt-apokaliptikus regényt kihalásznom az elolvasandók sűrű erdejéből. Az elszaporodott hasonló témájú művek után kíváncsi voltam magyar oldalról mit tudunk felmutatni ezen a téren, ezért Kemese Fanni – A napszemű Pippa Kenn trilógia első részének estem neki.